Sajtóhírek szerint három áldozata van a rendőrség és a tüntetők egy csoportja között harmadik napja tartó összecsapásoknak az ukrán fővárosban - jelentette a BBC. A rendfenntartó erők a hajnali órákban megpróbálták felszámolni a tiltakozók egyik táborát a Függetlenség terének közelében, amire a demonstrálók kövek és Molotov-koktélok hajigálásával válaszoltak.
A rendőrök a sajtóértesülések szerint könnygázzal és gumilövedékes fegyverek bevetésével próbálták kiszorítani a tüntetőket a területről. Mikola Azarov miniszterelnök arra figyelmeztette az embereket, hogy a rendőrség erővel válaszol "a lakosság védelme érdekében, ha a provokációk nem szűnnek meg". A szerdai kormányülésen pedig terroristáknak nevezte a Kijev belvárosában a rohamrendőrök ellen harcoló tüntetőket és leszögezte, hogy a rendbontások résztvevőit nem lehet békés demonstrálóknak nevezni.

A viszonylag békés éjszaka után a rendőrök reggel hatkor ostromolták meg a Kijev központi tere melletti egyik mellékutcában lévő barikádot, ám a BBC helyi tudósítója szerint mostanra visszavonultak és a tüntetők visszafoglalták állásaikat.
Lőtt seb
Az összetűzésben eddigi hírek szerint három tüntető vesztette életét: egy lezuhant a Dinamo stadion árkádjának tetejéről, kettőt pedig lelőttek, egyelőre nem tudni, hogy a rendőrök vagy a zavargás résztvevői közül valaki - a BBC azt sem zárta ki, hogy egy orvlövész puskagolyója által. A főügyészség közben azt megerősítette, hogy két tüntető is lőtt sebek következtében vesztette életét. Az ellenzék szerint az erőszakos fellépés csak a demonstrálók egy szűk kisebbségére jellemző.
A tiltakozások tavaly novemberben kezdődtek, amikor a kormány feladta a tárgyalásokat az EU-val a társulási szerződés megkötéséről, és úgy döntött, hogy inkább Oroszországgal fűzi szorosabbra Ukrajna kapcsolatait.
A kijevi parlament olajat öntött a tűzre múlt heti döntésével, amely megtiltja a demonstrálás bizonyos formáit, köztük a sátrak felállítását közterületen. A hírek szerint egyébként a mostani összecsapások az ukrán főváros szűk körzetére korlátozódnak, máshol a normális kerékvágásban folyik az élet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve