Johnson hétfőn a londoni alsóházban felszólalva elmondta, hogy szerdától háromfokozatú készültségi rendszer lép életbe Angliában. Az alapszint a közepes készültségi fokozat, és az e kategóriába sorolt térségekben a jelenlegi intézkedések maradnak továbbra is érvényben.
Ezek közé tartozik, hogy hatnál több, nem egy háztartásban élő ember nem vegyülhet zárt terekben és közterületeken, emellett a vendéglátóhelyeknek 22 órakor be kell zárniuk.
A következő, magas készültségi szint elrendelése esetén az érintett országrészekben a nem egy háztartásban élő emberek semmilyen létszámban nem tartózkodhatnak együtt zárt terekben, köztük magánlakásokban és magánházak kertjeiben sem. Szabadtéren érvényben marad a "hatos szabály" néven ismertté vált előírás, amelynek alapján legfeljebb hat, nem egy fedél alatt élő ember tartózkodhat egyszerre egymás társaságában - írja az MTI.
Johnson elmondta: azoknak az országrészeknek a zöme, amelyekben jelenleg helyi jellegű korlátozások vannak érvényben, automatikusan a magas járványkészültségi fokozatba kerül. A legszigorúbb, nagyon magas készültségi szint a magas fokozat korlátozó előírásai mellett a pubok és a bárok bezárását is jelenti az érintett térségekben.
Ezt a készenléti szintet olyan országrészekben rendelik el, amelyekben a leggyorsabb a járvány terjedési üteme, és ahol az állami egészségügyi szolgálat (NHS) emiatt elviselhetetlen nyomás alá kerülhet - mondta a brit miniszterelnök.
Johnson közölte, hogy az északnyugat-angliai Liverpoolban és tágabb környékén a kormány szerdától a nagyon magas készültségi szintet rendeli el. Hozzátette: ebben a térségben a pubok és a bárok mellett az edzőtermek, a szabadidőközpontok, a fogadóirodák, a felnőtteket fogadó játéktermek és a kaszinók is bezárnak.
A teljes karantén javaslata egyelőre a fiókban pihen
A brit miniszterelnök elmondta: a kormány tudományos tanácsadó testületének (SAGE) becslése szerint az R reprodukciós ráta - amely azt mutatja, hogy egy fertőzött átlagosan hány további embernek adja át a koronavírus-fertőzést - az Egyesült Királyság egészében 1,2-1,5 között jár.
Ez azt jelenti, hogy tíz fertőzött átlagosan 12-15 másik embert fertőz meg.
Johnson hangsúlyozta: ha a koronavírust szabadjára engedik, ez a reprodukciós ráta 2,7-3 környékére emelkedne, vagyis az R rátát már most is sikerül jóval természetes szintje alatt tartani, és a járvány ezért nem terjed olyan gyorsan, mint márciusban. Kijelentette: vannak olyan javaslatok, amelyek szerint most is a márciusihoz hasonló teljes, meghatározatlan idejű zárlatot kellene elrendelni a járvány megfékezésére.
Johnson hangsúlyozta azonban: nem hiszi, hogy ez lenne a helyes cselekvési irány, mivel ez már olyan károkat okozna a brit gazdaságban, hogy hosszú távon veszélybe kerülne az egészségügyi ellátórendszer és a kulcsfontosságú közszolgáltatások finanszírozása is.
A brit gazdaság a tavaszi zárlatot is súlyosan megszenvedte: a végleges adatok szerint az idei második negyedévben 19,8 százalékkal - a negyedéves mérések 65 évvel ezelőtti kezdete óta példátlan ütemben - zuhant a brit hazai össztermék (GDP) az első három hónaphoz viszonyítva.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve