Kivételt képeznek ez alól azok a külföldi állampolgárok, akik rendelkeznek ingatlannal vagy mezőgazdasági földdel Szlovéniában, valamint a 15 évnél fiatalabbak, akik szüleik vagy nevelőik kíséretében érkeznek az országba.
Janez Poklukar egészségügyi miniszter bejelentette: hétfőn összeül a kormány koronavírus-járvánnyal foglalkozó tanácsa, hogy megvitassa, szükség van-e újabb szigorításokra - idézi az MTI.
A tárcavezető jelezte: az elmúlt héten nőtt a koronavírussal újonnan megfertőződöttek száma, amit a behurcolt eseteknek tulajdonítanak. Több fertőzöttet regisztráltak azon érettségiző diákok között, akik spanyolországi kirándulásokról tértek haza.
Szlovéniában az elmúlt három hétben több mint száz esetben igazolták a gyorsabban terjedő delta- és delta plusz variánst is, ami a pozitív minták 41 százalékát tette ki. A delta plusz mutációt a június 21-27. között vizsgált pozitív minták között azonosították.
Vasárnapra 25 új fertőzöttet szűrtek ki, ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 257 ezret. Az elmúlt 24 órában egyetlen beteg sem halt meg, így a halálos áldozatok száma 4746 maradt. A koronavírusos betegek közül 43-en vannak kórházban, tízen közülük intenzív osztályon.
A valamivel több mint kétmillió lelket számláló Szlovéniában eddig 847 611-en kaptak védőoltást, közülük 739 619-en már a második adagon is túl vannak. Ez az oltásra jogosult lakosság 40, illetve 35 százaléka.
A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 58 új fertőzöttet azonosítottak, így a járvány kezdete óta meghaladta a 360 ezret az új koronavírussal megfertőződöttek száma. A vírus okozta betegség (Covid-19) szövődményeiben senki nem halt meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8227 maradt. Kórházban 106 beteget ápolnak, közülük nyolcan vannak lélegeztetőgépen.
A valamivel több mint négymilliós Horvátországban eddig 1 550 632-en kaptak védőoltást, közülük 1 263 602-en már a második adagot is.
Horvátországban a közegészségügyi hatóságok szerint csökkent az oltakozási hajlandóság, a lakosságnak mindössze valamivel több 38 százaléka kapta meg valamelyik vakcina legalább első dózisát. Az Európai Unióban csak Litvániában, Bulgáriában és Romániában rosszabb az átoltottság aránya.
Szlovéniához hasonlóan Horvátországban is gyorsan terjed a vírus delta variánsa, horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) adatai szerint a pozitív minták ötven százalékát teszi ki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve