Kelet-Közép-Európa gazdaságai jól teljesítettek a válság során. A mutatók most egyértelműen olyan gazdasági fellendülésre utalnak, amely az EU keleti részén még dinamikusabb, mint Nyugat-Európában - mondta Bernd Spalt, az Erste Csoport vezérigazgatója, aki úgy véli, az EU helyreállítási alapja további lendületet ad a növekedéshez a következő években.
A kelet-közép-európai országok és Ausztria - az Erste Csoport elsődleges piacai - 2002-ban és 2021. első negyedévében is ellenállónak bizonyultak a koronavírus-járvány gazdasági hatásaival szemben. Bár a szolgáltatási és kiskereskedelmi szektor megsínylette a karantént, a feldolgozóipar – amely hagyományosan kulcsszerepet játszik Kelet-Közép-Európában – általában sokkal kevésbé volt érintett.
Kapcsolódó
A régióba vetett bizalom az Erste elemzői szerint a helyi tőzsdék teljesítményében is visszatükröződik: az év első felében a vezető kelet-közép-európai indexek piaci kapitalizációja súlyozott átlagban 17,6 százalékkal nőtt.
A második negyedévben az Erste Csoport minden piacán emelte az éves GDP-növekedési előrejelzéseit. A bankcsoport makroelemzői most azzal számolnak, hogy a kelet-közép-európai régió gazdaságainak többsége az eurózóna 4,4 százalékos átlagos növekedésénél nagyobb ütemet ér el 2021-ben.
| 2020 | 20221előrejelzés | 2022 előrejelzés | |
| Ausztria | -6.3 | 3.8 | 4.3 |
| Csehország | -5.8 | 3.7 | 4.3 |
| Szlovákia | -4.8 | 4.2 | 4.8 |
| Magyarország | -5 | 6.9 | 4.1 |
| Románia | -3.9 | 6.7 | 4.5 |
| Szerbia | -1 | 6 | 4 |
| Horvátország | -8 | 5 | 5.5 |
| Forrás: Erste Group research | |||
Az EU helyreállítási alapjának gazdaságélénkítő csomagjai további lendületet adhatnak a jelenlegi gazdasági felíveléshez, és kölönösen 2022-től jelentősen fokozhatják a növekedés ütemét. A csomagok a kelet-közép-európai országokba irányuló kifizetéseket tartalmaznak, amelyek a 2020. évi GDP-szint 3,3 százalékától (Csehország) egészen 13,4 százalékáig terjednek (Románia).
| Igényelt támogatások és hitelek a 2020. évi GDP %-ban | Várt addicionális hatás a 2026. évi GDP-ben (%-ban) | |
| Ausztria | 1.2 | 0.7 |
| Csehország | 3.3 | 1.2 |
| Szlovákia | 7.2 | 2.1 |
| Magyarország | 5.3 | 1.6 |
| Románia | 13.4 | 2.9 |
| Horvátország | 13 | 2.8 |
| Forrás: Európai Bizottság, Erste Research Group | ||
Az Erste Group elemzői most úgy becsülik, hogy az EU helyreállítási alapjának kelet-közép-európai gazdaságokba jutó támogatásai 2026-ban tovább növeli a GDP-szintet, 1,2 százalék (Csehország) és 2,9 százalék (Románia) közötti mértékben. Mivel azonban az EU tagállamok egyszerre hajtják végre az EU helyreállítási alaphoz kapcsolódó terveiket, további határon átnyúló tovagyűrűző hatások miatt az alapok még a vártnál is nagyobb pozitív hatást jelenthetnek a GDP alakulásában, sőt, akár az említett szintemelkedés jelentős részét is okozhatják - olvasható az Erste Csoport elemzésében.
Az elemzők azonban hozzáteszik: az előrejelzések még nem veszik figyelembe a hosszú távú gazdasági teljesítményre kifejtett addicionális pozitív hatást, amit a lehetséges strukturális reformok, elsősorban a fenntarthatóság és a digitalizáció terén tett előrelépések jelenthetnek. Az EU helyreállítási alapjának egyes elemei kifejezetten az említett területekre vonatkozó feltételekhez és mérföldkövekhez kötöttek.
Remény a felkapaszkodásra
Az elkövetkezendő években növekedni fognak a digitalizációval és a fenntarthatósággal kapcsolatos beruházások. A két terület számára előirányzott jelentős források ezért vélhetően erőteljes és fennmaradó kereslettel találkoznak, ami további magánberuházásokat és társfinanszírozást generál a vállalatok szintjén. Emellett, a strukturális reformok a versenyképesség és a termelékenység növekedésének reményét vetítik előre, ami esélyt jelent a régió gazdaságai számára, hogy feljebb kapaszkodjanak a hozzáadott-értékben is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve