A kijevi bíróságon négy órán át tartott az ítélet ismertetése, amely hatalmával való visszaélésért hét évi börtönre, a közügyektől további három éves eltiltásra és 188 millió dolláros kártérítés megfizetésére ítélte Julija Timosenko volt miniszterelnököt - közölte a Kyiv Post. Állítólag ekkora kárt okozott a Naftogaz állami cégnek az oroszokkal 2009-ben kötött gázszállítási szerződéssel a politikus (az ügy részleteiről lásd a linket).
Az eltiltás kizárja Timosenkót a 2012-es parlamenti, és a 2015-ös elnökválasztásból. Úgy tűnik, hogy hatástalanok maradtak az Európai Unió figyelmeztetései, és megtévesztőek Viktor Janukovics elnök korábbi nyilatkozatai, amelyekben még annak a lehetőségét is pedzegette, hogy talán meg kellene változtatni azt a törvényt, amelynek alapján a volt kormányfőt bíróság elé állították.
Kapcsolódó
A rendszerváltó "narancsos forradalom" kiemelkedő alakjának elítélése felkorbácsolta az indulatokat, és Timosenko híveinek ezrei kezdtek tüntetni - a tiltakozók tömege elzárta Kijev főutcáját, teljesen megbénítva az ukrán főváros közlekedését. A bíróság épületének környékét lezárta a Berkut, a rendőrség különleges alakulata. Timosenko pártjának képviselője, a parlament alelnöke, Mikola Tomenko felszólította a tüntetőket, hogy ne hagyják provokálni magukat, és próbálják elkerülni a konfliktust a rendőrökkel.
Félő, hogy feltámadnak a nemzetiségi ellentétek is, hiszen az ukrán függetlenség egykori élharcosát az orosz nemzetiségű államfő bírósága küldi börtönbe - sőt Timosenko szerint a döntést maga Janukovics hozta meg, a bíró csak az utasítását teljesíti. A tárgyalás szünetében újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy az oroszbarát államfő ezzel a döntéssel akarja végképp ellehetetleníteni Ukrajna európai integrációját. Közölte, hogy nem adja fel az igazságért és a jogállamiságért folytatott harcot, és erre szólította fel követőit is.
Az Európai Unió többször is figyelmeztette az ukrán vezetőt - legutóbb tegnap Catherine Ashton, az unió külügyminisztere -, hogy Timosenko elítélése veszélyezteti kétoldalú megállapodásaikat a szabadkereskedelmi övezetről és a társulásról, de hiába. Úgy tűnik, neki fontosabb volt, hogy Timosenko, akit igen kis fölénnyel tudott csak legyőzni a 2010 februári választásokon, ne indulhasson ellene 2014-ben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve