Clinton részt vesz mindhárom elnökjelölti vitán, melynek időpontját független választási bizottság jelölte ki - jelentette be John Podesta, a Clinton-kampány elnöke.
A republikánus jelölt korábban azt panaszolta, hogy az első két elnökjelölti vitát az amerikai futballbajnokság két mérkőzésével megegyező időpontra tették, így az elnökjelöltek vitáját valószínűleg kevesebben követik majd figyelemmel. Az elnökjelöltek választási vitájával foglalkozó független bizottság szerint az időpontokat még tavaly ősszel, jóval a futballmérkőzések időpontjának kijelölése előtt határozták meg.
A vitákat szeptember 26-án, október 9-én és október 19-én tartják. Aggasztó, hogy a Trump-kampány máris suskust emleget a viták kapcsán - fogalmazott Podesta, aki szerint nem világos, hogy Trump megpróbálja elkerülni e vitákat, vagy csak a sajtóval játszik, hogy még nagyobb drámát teremtsen. Bárhogyan is legyen, a mi kampányunknak nem áll érdekében, hogy vitázzunk a vitáról, vagy alkudozunk róluk.
Trump eddig nem jelezte, hogy bojkottálná az elnökjelölti vitákat, de nem vonta vissza az időpontokra vonatkozó kritikáit sem.
A közvélemény-kutatások változatlanul Hillary Clinton két számjegyű előnyét mutatják. A Monmouth Egyetem által készített közvélemény-kutatás szerint Clinton országosan is 13 százalékponttal vezet republikánus vetélytársa előtt. A volt külügyminiszter elfogadottsága 50 százalékos, míg Trumpot a megkérdezettek 37 százaléka találta elfogadható elnöknek. A Libertárius Párt elnökjelöltje, Gary Johnson, volt kormányzó 7 százalékos népszerűségnek örvend, a Zöld Párt elnökjelöltje, Jill Stein orvosnő pedig a megkérdezett szavazók 2 százalékának bizalmát élvezi. Hasonlóan Clinton 50 százalékos támogatottságát mutatta ki Trump előtt a RealClearPolitics felmérése is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve