A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára Ho Si Minh-városban megnyitotta a magyar-vietnámi üzleti fórumot - amelyen 160 vietnámi és a delegációval kiutazó 20 magyar üzletember vett részt -, találkozott a város legnagyobb cégeinek vezetőivel, majd egyeztetett a város népi bizottságának elnökhelyettesével, Nguyen Huu Tinnel. A magyar-vietnámi kapcsolatokban rejlő lehetőségek megfelelő kihasználásához Magyarországnak Vietnámon belül külön Ho Si Minh-várossal, az ország pénzügyi-gazdasági központjával is együtt kell működnie mondta Szijjártó Péter.
Ennek érdekében a csütörtöki tárgyalásokon megállapodtak - ismertette az államtitkár -, hogy Ho Si Minh-városban, ahol jelenleg nagy infrastrukturális fejlesztések zajlanak, magyar vállalatok is részt vesznek majd várostervezési és -fejlesztési feladatokban. A vietnámi fél ugyanis jelezte, komoly kereslet van arra, hogy magyar cégek közreműködjenek beruházások megvalósításában.
Az oktatás területén elsősorban a szakképzésben, azon belül is főként a mérnöki-műszaki szakképzésben várják a magyar szerepvállalást Ho Si Minh-városban - mondta az államtitkár.
Szijjártó Péter beszámolt arról is, hogy találkozott a helyi vízügyi vállalat vezetőjével, aki jelezte, cége óriási kapacitású vízmű építésébe vág bele. Ennek során kifejezetten szeretnének együttműködni a magyarországi Fővárosi Vízművekkel, valamint a Magyar Vízipari Klaszterrel szakmai, üzemeltetési és beruházási területen. Ezzel is komoly lehetőségek nyílhatnak magyar vállalatok előtt Ho Si Minh-városban - zárta szavait a külügyi és külgazdasági államtitkár.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve