Az unió sörgyártása fejenként 76 litert tett ki 2016-ban, a hagyományos sörök mellett mintegy 900 millió liter 0,5 százalék vagy annál kisebb alkoholtartalmú sört is gyártottak az EU-ban.
Az uniós sörgyártásról és sörkereskedelemről pénteken a sör világnapja alkalmából közölt adatokat az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. Az alkoholos sörök kétharmad részét az EU hat tagállamában gyártották.
Kapcsolódó
Az EU legnagyobb sörgyártója az unió termelésnek 21 százalékát adó Németország volt, 8,3 milliárd literrel. Második helyen az Egyesült Királyság állt 13 százalékos részaránnyal, 5,1 milliárd liter sörrel, harmadik Lengyelország 10 százalékkal, illetve 4,0 milliárd liter sörrel, majd Spanyolország következik 9 százalékkal, 3,7 milliárd literrel, utána Hollandia 7 százalékos részaránnyal, 2,6 milliárd literrel, hatodik helyen pedig Belgium szerepel 6 százalékkal, 2,3 milliárd liter sörrel.
Magyarország Portugália mögött a 13. helyen szerepel az Eurostat rangsorában, 655 millió liter gyártott sörrel. Az EU sörgyártásának legkisebb hányadát ezzel szemben sorrendben Izland, Lettország, Észtország, Szlovákia és Norvégia adta 2016-ban. Luxemburgban, Máltán és Cipruson nem gyártanak sört a statisztika szerint, Írországról és Szlovéniáról pedig nem közölt adatokat az Eurostat.
Tavaly az EU legnagyobb sörexportőre Hollandia volt 1,9 milliárd liternyi kivitellel, ezzel megelőzte Németországot (1,7 milliárd liter), Belgiumot (1,5 milliárd liter), Franciaországot (0,7 milliárd liter) és az Egyesült Királyságot (0,6 milliárd liter).
Az EU-ból az unión kívülre exportált sör legnagyobb része, 34 százaléka az Egyesült Államokban került eladásra 2016-ban, majd Kína következett 16 százalékos részaránnyal, Kanada 6 százalékkal, Dél-Korea 4 százalékkal, végül Svájc és Taivan egyaránt 3 százalékkal.
Az EU sörbehozatala marginálisnak tekinthető, az unió sörimportjának legnagyobb része, csaknem fele Mexikóból származott a vizsgált időszakban, 13 százaléka Szerbiából, 10 százaléka az Egyesült Államokból, 6 százaléka Fehéroroszországból, 4 százaléka Kínából, 3 százaléka pedig Oroszországból került behozatalra.
A sör világnapja 2007 óta augusztus első péntekje, a Kalifornia állambeli Santa Cruz városából terjedt el először Amerika-szerte, majd nemzetközi ünnepnappá vált.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve