A legutóbbi felmérések szerint alig 12 százalékos tetszési mutatóval a második világháború utáni legnépszerűtlenebb francia elnökké vált Hollande elismerte, hogy az elmúlt két és fél évben követett el hibákat, mindenekelőtt a munkanélküliség terén. "A munkanélküliség növekedési görbéjének megfordítását ígértem. Ez nem sikerült, hibáztatom magam érte, mert ígéretem reményt jelentett sokak számára" - mondta az államfő.
Franciaországban a munkanélküliek száma szeptemberben elérte 3 432 500-at. Soha nem volt még ilyen magas az állást keresők száma, egy év alatt 4,3 százalékkal növekedett arányuk. Azokkal együtt, akik részmunkaidőben dolgoznak, de továbbra is álláskeresőnek számítanak, a munkanélküliek száma 5 128 200.
"Amennyiben nem sikerül a mandátumom végéig (csökkenteni a munkanélküliséget), ugye nem gondolják, hogy a franciák elé merek lépni? A franciák könyörtelenek lennének és igazuk is lenne" - fogalmazott az elnök. "A következő két évben végig reformálni fogom az országot" - tette hozzá.
Hollande 2012. május 6-i megválasztása óta többször is a több mint 10 százalékos munkanélküliség csökkentését jelölte meg legfőbb feladatának, amelyet a megszorítások és a reformok ellenére egyelőre nem sikerült teljesítenie. A legutóbbi felmérések szerint a franciák 97 százaléka úgy véli, hogy az elnök politikája már "megbukott", 84 százalékuk pedig nem szeretné, ha 2017-ben ismét Hollande lenne a baloldal jelöltje az elnökválasztáson.
A legnézettebb francia tv-csatornán az Élőben a franciákkal című műsorban Hollande a be nem tartott ígéreteit, az elnöki tekintély elvesztését, a sikertelen válságkezelést, a társadalom csalódottságát, valamint a volt élettársa, Valérie Trierweiler botránykönyvét érintő kérdésekre válaszolt.
"Nem azért lettem köztársasági elnök, mert kihúztak tombolán. Soha nem panaszkodom, de emberből vagyok, van szívem, vannak gondolataim és érzelmeim, a szemérmesség bizonyos formáját meg kívánom őrizni" - válaszolta Hollande a megközelíthetetlen személyiségét firtató kérdésekre.
"Kemény fából faragtak. Két és fél éve fáradozom" - tette hozzá ironikus hangon, visszautasítva a saját táborában is egyre gyakrabban elhangzó vádat, miszerint a kudarcai miatt már feladta a tényleges kormányzást és elvesztette az elnöki funkció tekintélyét.
A műsor második részében az elnök a franciák egy-egy rétegét képviselő, a válság miatt nehéz helyzetbe került emberrel beszélgetett problémáikról: egy nyugdíj előtt álló munkanélkülivel, egy több száz fős céget irányító vállalkozóval, egy fiatal munkanélkülivel és egy hátrányos helyzetű, többgyermekes anyjával.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve