Amíg Magyarországon - azon belül is Budapesten - az egymillió forintos négyzetméterárat tartják méregdrágának, addig a világvárosok felkapott utcáiban ennek sokszorosát kell fizetni egy ingatlanért. A Knight Frank statisztikái szerint a világ legdrágább utcájában jelenleg 120 ezer dollárba kerül egy négyzetméternyi lakás, vagyis bő 26-szor annyiba, amennyit itthon a legdrágábbakért kérnek.
Meglepő módon nem egy New York-i, vagy egy monacói utca végzett az első helyen. Hongkong elsősorban kiváló üzleti adottságai miatt vonzza a milliárdosokat, akik egymással versengenek a legjobb helyeken lévő ingatlanok megszerzéséért. Ennek köszönhető, hogy a The Peak-en található Pollock's Path lakásárai egy év alatt 10 százalékkal növekedtek, így jelenleg átlagosan 120 ezer dollárba (26,6 millió forintba) kerül itt egy négyzetméter. Mindezért cserébe remek kilátás nyílik innen a Victoria-öbölre és Hongkong jelentős részére, a méregdrága lakások zöme pedig vadonatúj és igazán látványos épületekben kapott helyet.
Nem sokkal marad el Hongkongtól London sem, már ami a legdrágább utcát illeti. A brit fővárosban a Kensington Palace Gardens számít a legdrágább helynek a maga átlagosan 107 ezer dolláros (23,8 millió forintos) négyzetméterárával. A köznyelvben csak "Milliárdos sor"-nak hívott utcában lakik többek között William herceg és családja, az indiai Lakshmi Mittal, akit a Forbes a világ 41. leggazdagabb embereként tart számon, Tamara Ecclestone, a Forma-1-főnök lánya, illetve maga Roman Abramovics is.
A legdrágább utcák listájáról persze Monaco sem maradhatott le. A hercegségben a tengerpart melletti Avenue Princesse Grace számít a legdrágább lakcímnek, ahol átlagosan 86 ezer dollárt (19,1 millió forintot) kell fizetni egy négyzetméternyi ingatlanért. Ez öt százalékkal több, mint egy évvel korábban, a válság előtt viszont volt olyan időszak is, amikor 100 ezer euróba került itt egy négyzetméter. Az utcában - ahogyan Monaco egészében - csupa ismert és gazdag ember lakik, többek között Andrea Bocelli, Roger Moore és Lewis Hamilton.
| Utca | Város | Négyzetméterár (dollár) | Változás | |
| 1 | Pollock's Path, The Peak | Hongkong | 120000 | +10% |
| 2 | Kensington Palace Gardens | London | 107000 | +2% |
| 3 | Avenue Princesse Grace | Monaco | 86000 | +5% |
| 4 | Boulevard du Général de Gaulle | Cap Ferrat | 79000 | -5% |
| 5 | Paterson Hill | Szingapúr | 42500 | +6,5% |
| 6 | Chemin de Ruth | Genf | 37000 | -5% |
| 7 | Romazzino Hill | Szardínia | 32900 | 0% |
| 8 | Ostozhenka | Moszkva | 29000 | +3,6% |
| 9 | Fifth Avenue | New York | 28000 | +5,4% |
| 10 | Avenue Montaigne | Párizs | 26000 | -3% |
A dobogós helyezetteken túl érdemes kiemelni a listáról a genfi Chemin de Ruth-t, ahol tavalyhoz képest 5 százalékkal csökkentek a négyzetméterárak, holott Svájcot jóval kevésbé érintette a válság, mint az Euróövezetet. Az oroszokat pedig láthatóan semmi nem ingatja meg: Moszkva legdrágább utcájában egy év alatt 3,6 százalékkal nőttek az ingatlanárak - igaz, a nyolcadik helyen álló Ostozhenka 29 ezer dolláros négyzetméterárával így is jelentősen elmarad az élmezőnytől.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve