Magyarország jelentős mértékben képes hozzájárulni Európa védelmi technológiai és ipari bázisának megerősítéséhez. Magyarország Kelet-Európa egyik legnagyobb volumenű haderőfejlesztését hajtja végre - idézte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert a tárca közleménye.
Az Európai Unió tagállamai mintegy fél évvel ezelőtt fogadták el a Stratégiai Iránytűt, amellyel az európai védelmi együttműködés erősítése, a védelmi képességek fejlesztése, valamint az unió ellenállóképességének és reagálóképességének fokozása mellett kötelezték el magukat.
Az Európai Unió cseh elnöksége alatt rendezett találkozó fő témája az ukrajnai háború globális következményei és Ukrajna védelmi és biztonsági jellegű támogatásán túl a védelmi befektetési hiányosságok és a képességfejlesztés terén szükséges további lépések kérdése volt - írta a HM.
Történelmi idők
Szalay-Bobrovniczky Kristóf felszólalásában kiemelte, hogy a világ az Ukrajnában zajló háborúval a stratégiai bizonytalanság új korszakába lépett, ami a szövetségesi rendszerek tekintetében is olyan történelmi jelentőségű lépéseket eredményezett, mint a NATO kibővítése Finnországgal és Svédországgal, valamint a nemzeti védelmi költségvetések megemelése több ország esetében is.
A miniszter szerint a háború kapcsán megmutatkoztak az európai védelmi képességek hiányosságai, ez azonban lehetőséget ad arra, hogy fokozott lendülettel folytatódjon a regionális védelem és ellenállóképesség megerősítése, ebben pedig kritikus fontosságú az Európai Unió és a NATO együttműködése.
A magyar kormány kockázatokra figyelmeztet
Mivel a háború az európai kontinensen, ráadásul Magyarország közvetlen szomszédságában zajlik, "szükségesnek tartjuk és hangsúlyozzuk" az egységes európai védelem fontosságát és fejlesztését - tette hozzá a miniszter. Magyarország a tagállamok között előkelő pozíciót foglal el a védelmi képességek fejlesztése terén - áll a közleményben.
A miniszter egyúttal hangsúlyozta azt is, hogy a háborús konfliktus nemcsak a védelmi kapacitásra gyakorol közvetlen hatást, hiszen elősegítheti a tömeges illegális migrációt, aminek hatása van a terrorizmus térnyerésére is, ez pedig újabb biztonsági kihívás elé állítja az országokat.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy a Josep Borrell külügyi főképviselő által bemutatott javaslattal kapcsolatban, amely egy jövőbeli EU katonai kiképzési misszió elindítására irányul, több ország jelezte további pontosítás iránti igényét, Magyarország pedig felhívta a figyelmet a javaslatban rejlő kockázatokra - írták az MTI szerint a közleményben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve