Több mint másfél éve rendelték el a felmondási tilalmat a katonáknak, amit két hónappal később, a veszélyhelyzet akkori megszüntetése ellenére törvényben is megerősítették, kiterjesztve az akkor kihirdetett egészségügyi válsághelyzet idejére is - írja a 24.hu. A tilalom nemcsak a hivatásos katonákra, hanem a szerződéses állomány tagjaira is vonatkozik, akikkel jellemzően két-három éves szerződést köt a honvédség. Hiába jár le időközben a szerződésük, nekik is maradniuk kell.
„Az erőszakkal való rendszerben tartás több száz család életét teszi tönkre. Vannak élethelyzetek, mikor a katonai szolgálatot már egyáltalán nem tudja vállalni az ember” – írta a hírportál egyik olvasója, aki elmondása szerint bármit megtenne, hogy le tudjon szerelni, de hiába.
A hasonló korlátozás alá eső egészségügyi és rendvédelmi dolgozók esetében idén június 15-től eltörölték a felmondási tilalmat, náluk viszont nem. Igaz ugyan, hogy november 18. óta újfent életbe lépett a rendőröknél és az egészségügyi dolgozóknál is a korlátozás, ám a rendőröknél vannak kiskapuk a távozásra. Például ha valaki belép egy pártba, akkor el kell hagynia a testületet. Ezzel a lehetőséggel idén 23 rendőr élt a Belügyminisztérium tájékoztatása szerint.
Három éve Benkő Tibor miniszteri meghallgatásán arról beszélt, hogy évente 10-20 százalék között mozog a fluktuáció. 2019-ben 19 ezer körül volt a hivatásos és szerződéses állomány száma a zárszámadási törvény adatai alapján, így évi 2 és 4 ezer közé volt tehető a távozók száma a korábbi években. Mivel a veszélyhelyzet, így a távozási tilalom várhatóan 2022 júniusáig tartani fog, Szenes Zoltán volt vezérkari főnök szerint érdemes lenne az Alkotmánybírósághoz fordulnia valamelyik érintettnek, hogy kiderüljön, meddig korlátozhatók az egyén jogai valamely közösségi cél érdekében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve