A horvát vendéglátósok is munkaerőhiánnyal néznek szembe, hiszen nem csak hazai dolgozót találnak nehezen, a szerb és macedón vendégmunkások is szívesebben mennek Ausztriába vagy Németországba a magasabb fizetésekért. Idén ráadásul könnyítettek is foglalkoztatásukon a két gazdag nyugat-európai országban, így érthető, hogy szívesebben választják ezeket a célpontokat - írja a Total Croatia News.
Rendkívül élénk a munkaerőpiac Horvátországban, ugyanis míg a munkaadók tavaly nem tudták, mire számíthatnak a járvány miatt, majd a remek szezont látva kezdtek el dolgozók után kapkodni, idén már optimisták és időben meg is kezdték a felkészülést - mondta Natasa Kacar, a Gate2Solutions munkaerő-közvetítő ügynökség igazgatója.
A szakember szerint egyébként lenne elegendő horvát munkaerő, de egyszerűen már nem engedik magukat kizsákmányolni. Ismernek olyan horvátokat, akik szívesen hazatérnének, miután Ausztriában, Németországban, Svájcban, Írországban dolgoztak, de már megkövetelik azokat a munkafeltételeket, amelyeket kint megszoktak. Ebbe beletartozik a korrekt szállás, a heti 1-2 szabadnap és persze a jó bérek.
Horvátországban pedig a nagy, komoly cégek kivételével még mindig divat a minimálbér+boríték kombó, a szabadnapokat - különösen a nyári szezonban - nem nagyon szeretik és a csúcsidőszakban 12-14 órán keresztül kell folyamatosan dolgozni.
A munkaerő-közvetítőnek hiába mondják az étterem-tulajdonosok, hogy a munka jellege miatt kell szünet nélkül dolgozni, ezt a horvátok már nem fogadják el. Ahogy a minimálbért sem, amely pedig jövőre nettó 3 750 kuna, vagyis 180 ezer forint lesz. Meg ki akarna 7-9 ezer kunáért (340-440 ezer forint) Horvátországban dolgozni, ha egy Ausztriában dolgozó főpincér 1 900 eurót (közel 700 ezer forint) kap.
A közvetítőnél nemrég jelent meg egy pályázat, amelyben a téli szezonra keresnek Svájcba pincéreket, pultosokat, szakácsokat bruttó 3 900-4 400 euróért ( ez 1,5 millió forint körüli összeg) és ebből csak 13-20 százalék adót és járulékot kell levonni, meg valamennyit fizetni a szállásért és étkezésért.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve