A tárcavezető elmondta, hogy semmi rendkívüli nincs az intézkedésben, tavaly ilyenkor is szigorítottak a határellenőrzésen, és fokozottabban ellenőrizték a közlekedési csomópontokat, a vasútállomásokat és a repülőtereket.
"Ebben a pillanatban semmi nem utal arra, hogy a sajnálatos berlini merénylethez hasonló következzen be Horvátországban" - hangsúlyozta a belügyminiszter.
A Jutarnji List című horvát napilap csütörtökön arról írt, hogy a berlini terrortámadás után néhány órával Zágrábban összeültek a katonai hírszerzés, a rendőrség, valamint a civil titkosszolgálat vezetői, és az ülésről kapott információk alapján hozta meg a döntést a horvát országos rendőrfőkapitány a terrorkészültségi szint emeléséről.
A hármas szintű terrorkészültség szigorúbb határellenőrzéssel jár a szárazföldön és a tengeren egyaránt, valamint szorosabb együttműködésre kötelezi a rendőrséget és a titkosszolgálatokat. Horvátországban a négyes fokozat a legmagasabb szint.
A horvát parlament még 2002-ben fogadta el az érvényben lévő nemzetbiztonsági stratégiát, amely azonban nem ad választ az olyan új kihívásokra, mint a terrorizmus, a kiberterrorizmus és a migránsválság. A kormány ezért különbizottságot hozott létre novemberben egy új nemzetbiztonsági stratégia kidolgozására.
Horvátországban a brüsszeli és a párizsi merényletek után is magasabb fokú terrorkészültséget rendeltek el. A mostani eset abban tér el a korábbiaktól, hogy az ünnepek miatt sok ember tartózkodik egy helyen: tereken, karácsonyi vásárokban és bevásárlóközpontokban, ami ideális célpont a terroristák számára - írta a lap. Ezért a rendőrök fokozottabban ellenőrzik a köztereket is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve