A kontaktszemélyeknek tíz napig maszkot kell hordaniuk és az ötödik napon öntesztelést kell végezniük, továbbá kerülniük kell a nagyobb összejöveteleket és az érintkezést a veszélyeztetettnek számító csoportokkal, például a gyenge immunrendszerű betegekkel vagy az idősebbekkel. Az egészségügyi és a szociális ellátásban dolgozóknak FFP2-es maszkot kell viselniük, és háromnaponta kell tesztet végezniük - idézi az MTI a szakembert.
Az igazoltan fertőzött személyekre továbbra is vonatkozik a korábbi rendelet, mely szerint öt nap elkülönítőbe kell vonulniuk. A karantén csakis negatív teszttel oldható fel, az utolsót napon. Ez azonban nem vonatkozik az oltatlanokra vagy azokra, akik még nem estek át a fertőzésen, nekik továbbra is tíz napig kell elkülönítőben maradniuk.
A HZJZ ajánlásokat fogalmazott meg a negyedik oltást illetően is. Egyelőre csupán a 80 év felettiek és a 65. életévüket betöltött, idősotthonokban élőknek ajánlják az újabb emlékeztető dózis felvételét.
A negyedik oltást legkevesebb négy hónappal a harmadik oltás után lehet beadni, és erre a célra mRNS-alapú vakcinát kell használni (Moderna, Pfizer) - írták.
A valamivel kevesebb, mint négymillió lakosú Horvátországban az elmúlt 24 órában 1142 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid-19 betegségben öten hunytak el. Kórházban 541 beteget ápolnak, közülük 27-en szorulnak lélegeztetőgépre. Az országban eddig 2 312 026-an kaptak védőoltást, közülük 2 239 944-en már a második adagot is beadatták maguknak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve