A kormányfő újságírói kérdésre válaszolt, miután Vili Beros egészségügyi miniszter és Davor Bozinovic belügyminiszter a napokban úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy egyes területeken kötelezővé tehetik oltást, külön hangsúlyt fektetve az egészségügyre - írja az MTI nyomán a 24.hu.
Az MTI szerint a kormányfő azt mondta: nem hiszi, hogy van még valaki az országban, aki ne tudná, hogy a vírus már 18 hónapja jelen van és több mint nyolcezer ember vesztette életét a Covid-19 szövődményeiben Horvátországban, valamint négymillió a világban.
Annak ellenére, hogy tovább nő a fertőzöttek száma, nem tervezünk szigorúbb korlátozásokat sem bevezetni – hangsúlyoztatta Plenkovic.
Az elmúlt 24 órában 1162 új esetet azonosítottak, így a járvány kezdete óta a SARS-CoV-2 koronavírussal fertőzöttek száma meghaladta a 383 ezret. A vírus okozta betegségben az elmúlt napon 14-en haltak meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8427-re emelkedett. Kórházban 559 beteget ápolnak, 55-en vannak lélegeztetőgépen.
A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban eddig 1 757 756-an kaptak védőoltást – a jogosultak 43,3, a felnőtt lakosság 52 százaléka -, közülük 1 647 073-an már a második adagot is felvették.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve