A hivatalos tájékoztatások szerint barátságos telefonbeszélgetést folytatott egymással Hszi Csin-ping kínai államfő és Joe Biden az USA elnöke, miközben a háttérben a felek építgetik saját nemzetközi hatalmi bázisaikat – derül ki a Reuters jelentéséből. A két vezetőnek ez a második egyeztetése, az elsőt még februárban, Biden beiktatása után folytatták le. Akkor két órán át tárgyaltak, most másfél órán át.
A két fél hivatalos tájékoztatóiból annyit lehet leszűrni, hogy a felek nem akarják élezni konfliktusukat. A Fehér Ház kommünikéje szerint Biden elnök hangsúlyozta, hogy országa az indiai-csendes-óceáni térség békés, biztonságos fejlődésében érdekelt, tárgyalópartnerével arról egyeztettek, hogyan kerülhetnék el, hogy a gazdasági verseny konfrontációvá mérgesedjen országaik között.
Kapcsolódó
A pekingi tájékoztatás szerint Hszi a felek kölcsönös tiszteletén alapuló viszony mellett szállt síkra, ami megfelelő alapot biztosít a köztük lévő különbségek menedzselésére. A két ország a verseny mellett együttműködhet a klímaváltozás elkerülése, az újabb járványok megelőzése és a válságból való kilábalás segítése terén, illetve a legfontosabb nemzetközi és regionális ügyek kezelésében.
Óvatos izmozás
Az amerikai kormány tájékoztatása szerint a Kína-USA viszony további alakítása továbbra is a felülvizsgálat szakaszában van, miután az előző adminisztráció Donald Trump vezetésével legfőképpen büntetővámok bevezetésével a konfrontációt választotta a gazdasági kapcsolatokban. A legfontosabb változás, ami azóta történt, az USA kivonulása Afganisztánból, amely határos Kínával.
A két ország a vezetők mosolyoffenzívája közben építgeti saját biztonsági és gazdasági hátországát. Kína az úgynevezett BRICS országokkal (Brazília, Dél-Afrika, Kína, India és Oroszország) igyekszik erősíteni kapcsolatait a pekingi állami média szerint, amire jó lehetőséget kínál, hogy jövőre Kína látja el a csoport soros elnöki tisztségét. Az USA a Quad (Quadrilateral Security Dialogue, Négyoldalú Biztonsági Párbeszéd, tagjai Ausztrália, Japán, India és az USA ) csoportot erősíti. Ez a négyes, amelyet a 2004-es csendes-óceáni cunami után hoztak létre, szeptember végén tart tanácskozást gazdasági, biztonsági és egészségügyi témakörökről.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve