Az utazási korlátozás alapja, hogy a lakosoknak nem szabad elhagyniuk annak a járásnak a határait, amelyben lakhelyük van. A részleges kijárási tilalom pedig nem vonatkozik a munkába járásra, a bevásárlásra, az orvoslátogatásra, a természetjárásra, illetve néhány másik kivételre - írta az MTI.
Az intézkedés az adott időszakra korlátozza a szabad gyülekezéshez való jogot is, azzal csak az egy háztartásban élő személyek élhetnek. A kormány az intézkedésekről közölte: meg akarja akadályozni azt, hogy az ünnepek idején szokásos találkozások meggyorsítsák a kór terjedését.
Az intézkedéssel főként azt a célt követjük, hogy az idősebb embereket ne fertőzzük meg, remélem, hogy az emberek megértik ezt - idézte Igor Matovic kormányfőt a TASR szlovákhírügynökség. Nem tervezik, hogy a húsvéti ünnepek után - több más ország példája alapján - enyhítenek a biztonsági intézkedéseken.
Szlovákiában hétfőn jelentették be a koronavírus-járvány okozta két első halálesetet. Az országban 534-re emelkedett a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma. Az újonnan diagnosztizáltak többsége az ausztriai Tirolból hazatérő turista - írta az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve