A szezonálisan kiigazított adatok szerint a kínai gazdaság 1,8 százalékkal bővült július-szeptemberben az előző negyedévhez képest, valamivel kisebb ütemben a második negyedévben mért 1,9 százaléknál.
A harmadik negyedévben is a növekvő kormányzati kiadások és a virágzó ingatlanpiac hajtotta a gazdaságot, ellensúlyozva a makacsul csökkenő exportot.
Miközben az idén enyhültek a növekedés esetleges drasztikus ütemű lassulásától, egy kemény landolástól való félelmek, a közelmúltbeli makroadatok a kínai gazdaság egyensúlytalanságának növekedését tükrözik. A gazdaság teljesítménye egyre inkább a kormányzati kiadásoktól függ, mivel a magánszektor beruházásai rekord alacsony szintre estek.
Kína gazdasága tavaly 6,9 százalékkal növekedett, ami az utóbbi több mint húsz év leggyengébb adatának számít.
A kormány 6,5-7 százalékos sávban határozta meg az idei évre vonatkozó növekedési célszámát. Az idei első és második negyedévben egyaránt 6,7-6,7 százalékkal nőtt a gazdaság éves összevetésben.
A Nemzetközi Valutaalap arra számít, hogy Kína gazdasági növekedése idén 6,6 százalékra, 2017-ben pedig 6,2 százalékra lassul.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve