A Napi Gazdaság szerdai számának
A háromévenként megismételt kutatás szerint az ingatlanpiaci és pénzügyi válság elképesztő mértékben megtépázta az amerikai családok vagyoni helyzetét, és leginkább a középosztályt sújtotta. A háztartások eszközei és kötelezettségei különbségének helyi középértéke 2007-ben 126 400 dollár volt, ám három évvel később 77 300 dollárra zuhant.
Ez elsősorban az ingatlanok értékének csökkenéséből következett: a házat birtokló családok ingatlantulajdonának mediánja 110 ezer dollárról 75 ezer dollárra esett; azoknál pedig, akik jelzáloghitelt vettek fel a házukra, 95 ezerről 55 ezer dollárra zuhant az ingatlanok értéke. Az átlagos magánvagyon 14,7 százalékkal esett három év alatt, tehát a mediánnál kevésbé, ami arra utal, hogy a jobban keresők és így többet megtakarítók − akiknek vagyona nem csupán házukra korlátozódott − kisebb értékveszteséggel úszták meg a megrázkódtatást.
Minden eddiginél többet költöttek törlesztésre
Zuhantak a jövedelmek is 2007 és 2010 között: miközben a leggazdagabb tíz százalék 1,4 százalékkal keresett kevesebbet, addig az utánuk következő két 25 százalékos csoport 12,1, illetve 7,7 százalékkal kevesebbet vitt haza. A legszegényebb 25 százalék medián jövedelme 3,7 százalékot csökkent, a teljes lakosság esetében pedig 49 ezerről 45 ezerre mérséklődött az átlagos kereset.
A megkeresett pénzből viszont a korábbinál többet költöttek az adósságok visszafizetésére: 77 százalékról 74,9 százalékra esett a bármilyen adóssággal rendelkezők aránya, és közel 7 százalékkal, 68 százalékra csökkent a hitelkártya-adósságot cipelőké − ezzel együtt az adóssághegy tovább nőtt, a családok vagyonának 14,8 százalékáról annak 16,4 százalékára.
Több hitelt vettek fel tandíjra, mint autóra
A sok közgazdász által aggódva figyelt diákhitel-buborékkal kapcsolatban is tartalmazott újdonságot a Fed tanulmánya: a történelemben először fordult elő, hogy az amerikaiak által felvett kölcsönök nagyobb része volt a tanulmányok finanszírozására felvett hitel, mint az autóhitel. Így viszont nehéz lesz az ország gazdaságának mintegy 70 százalékát adó fogyasztás ismételt felpörgetése.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve