Ifjabb Donald Trumpot azt követően függesztették fel 12 órányi időtartamra, hogy a mikroblogon közzétett egy videót, amely a hidroxiklorokin nevű szer előnyeit taglalta.
A hidroxiklorokint malária és néhány súlyos autoimmun betegség - például lupus vagy artritiszes ízületi gyulladás - kezelésére használják, és az Egyesült Államokban sokhelyütt a koronavírus-fertőzés enyhébb formáinak kezelésére is alkalmazzák. Alkalmazása azonban vitatott.
Kapcsolódó
Az idén májusban a tekintélyes Lancet tudományos folyóirat tanulmányt jelentetett meg a hidroxiklorokin állítólagos súlyos mellékhatásáról. A tanulmány botrányt keltett tudományos körökben, többen kérték a kísérletek részleteit és az adatokat, s kiderült, hogy a tudományos életben egyébként ismeretlen kutatók adatai nem feleltek meg a valóságnak. A folyóirat bocsánatot kért és vissza is vonta a publikációt. A hidroxiklorokint azóta is alkalmazzák több helyen, s maga Donald Trump elnök is szedte pár hétig.
A Twitter - a Google-lal együtt - néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy töröl minden bejegyzést, információt és utalást, amely az új típusú koronavírus eredetét feszegeti, és a vírus okozta betegséggel és járvánnyal kapcsolatban a megítélése szerint félrevezetőnek vagy összeesküvés-elméletnek minősített megjegyzéseket publikál.
Ifjabb Donald Trump szóvivője, Andy Surabian bírálta a Twitter döntését. Mint fogalmazott: Trump olyan videót tett közzé, amelyen orvosok és járványügyi szakemberek vitatják meg a hidroxiklorokinnal kapcsolatos tapasztalataikat és nézeteiket, azt sugalmazva, hogy a szer mégis csak hatásos lehet a Covid-19 kezelésében. Surabian leszögezte: a nagy médiacégek ismét arról tettek tanúbizonyságot, hogy el akarják nyomni a szólásszabadságot az interneten.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve