Úgy hiszem, ez egy esély arra, hogy megváltoztassuk az Egyesült Királyság irányvonalát és azzá az országgá tegyük, ahol a legjobb élni a világon - jelentette ki a brit kormányfő mintegy száz ember előtt beszélve a manchesteri tudomány- és ipartörténeti múzeumban az MTI szerint. A hírt a hvg.hu tette közzé.
Az EU elhagyása egy hatalmas gazdasági lehetőség arra, hogy olyan dolgokat csináljunk, amilyeneket évtizedek óta nem tehettünk meg - mondta Boris Johnson, aki fogadkozott, hogy elkezdik a szabadkikötőkre és a vállalatoknak járó adókedvezményekre vonatkozó tervek kidolgozását és felgyorsítják a brexit utáni szabadkereskedelmi egyezmények tárgyalását.
A brit kormányfő befektetést ígért az oktatásba, a rendfenntartásba, a távközlési infrastruktúrákba és a technológiai innovációba, valamint egy 3,6 milliárd fontos (mintegy 1300 milliárd forintos) "városalap" létrehozását vetítette előre a nagyvárosokon kívüli közlekedési és infrastrukturális projektek támogatása érdekében.
Beszédében Johnson megismételte azt az álláspontját, hogy Nagy-Britannia mindenképpen kilép az EU-ból a brexit jelenleg érvényes október 31-i határnapján, akár az EU-val való megállapodással, akár anélkül.
A szerdán kinevezett új brit kormányfő kitartott amellett, hogy az elődje, Theresa May által a kilépés feltételrendszeréről Brüsszellel megkötött egyezményt újra kell tárgyalni, követelve a backstop-záradék eltávolítását. A backstop az Észak-Írország és az Ír Köztársaság közötti fizikai határellenőrzés újbóli bevezetésének megelőzését célzó tartalékmegoldás.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve