Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai diktátor szingapúri csúcstalálkozója előtt a lengyel média kifecsegte, hogy a tanácskozás színhelyeinek jelöltjei között szerepelt a lengyel főváros is. Most nyilvánosságra kerültek a külügyminisztérium belső dokumentumai ebben a témában - adta hírül az onet.pl.
Ezekből kiderül, hogy a lengyel kormány nagyon igyekezett megszerezni a találkozó rendezésének lehetőségét, ám az amerikaiak - noha telefonon tárgyalásokat folytattak erről a lengyelekkel - végül meggondolták magukat.
A külügyminisztérium politikai igazgatója, Cyryl Kozaczewski számított Trump kedvező véleményére az ügyben. Ha sikerrel jártak volna, akkor az a kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) óriási sikere lett volna. Enyhítette volna a PiS konfliktusát az EU-val és USA-val.
Az onet.pl hírforrása szerint a kudarcnak két oka volt: az egyik a lengyel vezetés indiszkréciója, amely azt sugallta a médiának, hogy az országnak esélye van történelmi esemény vendégül látására. A másik Washington és Varsó vitája arról a törvénymódosításról, amely szerint nem lehetne lengyelek által elkövetett bűnökről beszélni a második világháború kapcsán..
A fotó forrása: Pixabay
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve