A kínai állami COSCO tengerhajózási társaság egyik hajója a múlt héten szedte fel a horgonyt a kínai Dalian kikötőjében, és vágott neki a Jeges-tengernek a hollandiai Rotterdam irányában, elsőként véve igénybe a sarkkörön túl megnyílt "északkeleti átjárót".
Az 5400 kilométeres távolságot a 19 ezer bruttó regisztertonnás Yong Sheng a számítások szerint 30 nap alatt teszi majd meg, azaz mintegy két héttel rövidebb idő alatt jut el Európába, mint a bejáratott déli, a Szuezi-csatornán áthaladó útvonalon.
"A jeges-tengeri útvonal 12-15 nappal rövidíti meg a szállítási időt. A tengerhajózásban az ilyen lehetőségeket aranyútnak nevezzük" - írja a COSCO közleménye.
A jeges-tengeri útvonal alapjaiban fogja átformálni a világkereskedelmet - mutatott rá Sam Chambers, a SinoShip hajózási magazin szerkesztője. A kínaiak a lehető legnagyobb mértékben ki fogják használni az alternatív útvonal által kínált lehetőségeket - mondta.
Kína legnagyobb exportpiaca Európa, ahová tavaly 290 milliárd euró értékben szállított árucikkeket. Tavaly Kína teljes külkereskedelmi forgalma 2,91 ezer milliárd euróra rúgott. Kínai kutatók számításai szerint hét év múlva az ország külkereskedelmi forgalmának már mintegy 5-15 százaléka halad majd az északi-tengeri útvonalon.
Kína számára azonban a jeges-tengeri útvonal nem csak kereskedelmi szállítási útvonalként jön számításba, hanem az onnan megközelíthető orosz gázmezők miatt is. Kínának - mivel nem határos a Jeges-tengerrel - nem lehetnek territoriális követelései a térségben, de teljes mértékben tudatában van az Arktisz tudományos kutatási és hadászati jelentőségének.
Kína három hónappal ezelőtt kapott megfigyelői státuszt az ásványkincsekben és energiaforrásokban gazdag térségben territoriális joggal rendelkező országokat tömörítő Arktiszi Tanácsban. A tanács nyolc teljes jogú tagja: Kanada, Dánia, Finnország, Izland, Norvégia, Oroszország, Svédország és az Egyesült Államok.
A jeges-tengeri útvonal jelenleg évente már mintegy négy hónapig vehető igénybe a globális felmelegedés hatására elolvadt jégpáncélnak köszönhetően. Az útvonalon azonban egyelőre hiányos a hajózási infrastruktúra, nincsenek kikötési lehetőségek, így szükséghelyzetben a reakcióidő hosszú.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve