Több svájci bank és pénzügyi szolgáltató is pénzt ajánlott fel azon amerikai ügyfeleinek, akik eddig még nem vallották be az USA adóhatóságának (IRS), hogy svájci bankszámlával rendelkeznek, hogy pótolják e mulasztásukat - írja a Marketwatch. A fejenként néhány ezer, de legfeljebb ötezer dolláros summával a bankok azt érhetik el, hogy az amerikai adóelkerülési jogi eljárásban kisebb büntetést kapjanak.
Azok az amerikai polgárok, akik elfogadják ezt az ajánlatot, még mindig jelentős összegekkel tartozhatnak az IRS-nek, így ez a kompenzáció sem lehet elég sokmindenre, hiszen az adóamnesztia-szabályok értelmében az adott bankszámla legmagasabb egyenlegének 27,5 százalékát kellene befizetniük. Ez a büntetési tarifa önmagában keménynek tűnik, de ha figyelembe vesszük, hogy alapesetben - vagyis az adóamnesztia-programon kívül - a bírság évente és számlánként akár 50 százalék is lehet, mindjárt más a kép.
Ahhoz, hogy a bankra kirótt amerikai büntetés is csökkenjen, az kell, hogy az ügyfél a neki kiküldött banki figyelmeztető levél után vallja be vétkét az amerikai adóhatóságnak - ez indokolhatja a néhány ezer dolláros banki "célprémiumot". Ha a levél előtt győz az amerikai polgár lelkiismerete, az nem mérsékli a banki bírságot.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve