A köztársasági elnök az elképzelését a nagykövetek éves értekezletén az Elysée-palotában kedden elmondott beszédében fejtette ki.
A szeptember 24-én esedékes németországi választásokat követően "Franciaország javaslatokat tesz partnereinek a gazdasági és monetáris konvergencia megerősítésére, valamint az adóügyi és szociális politikák konvergenciájára" - mondta. Az európai védelmi politika elmélyítését is javasolni fogja, valamint egy valódi európai klíma- és energiapolitikára is szükség van.
Kapcsolódó
"A Brexit bebizonyította, hogy amikor Európa kizárólag piac, akkor elutasítják". A múltban az uniós országok "még az eurózóna formájában sem mertek összeülni, hogy ne sértsék meg se a briteket, se a lengyeleket" - tette hozzá.
"Mindez megköveteli, hogy innovatívabbak legyünk: több formájú Európát kell elgondolnunk, messzebb kell mennünk azokkal, akik haladni szeretnének, nem akadályoztatva azon államok által, akik erre vágynak. Nekik is jogukban áll lassabban vagy kevésbé messze haladni".
"Ki kell lépnünk egy olyan korlátozó keretből, amely szerint vagy csak 27-en vagy sehogy sem lehetne a jövőben haladni, illetve 19-en (az eurózónában) vagy sehogy. Ez nem igaz, mindig is egy előre lépni vágyó előőrssel haladtunk, amelyet mások is követtek" - vélte Emmanuel Macron.
A köztársaság elnök megerősítette, hogy Franciaország "hatalmi eszköztára építésének és a francia szuverenitásnak a helyszíne Európa", amelyben központi szerep jut a francia-német szövetségnek.
Az általa meghirdetett "védelmező Európa" nevében a menekültjog reformjának és a szociális dömpinggel szembeni jobb protekció szükségességét emelte ki, s ismételten megemlítette, hogy a kiküldött munkavállalók európai direktívájának szigorítását szorgalmazza.
A francia elnök megerősítette, hogy Franciaország más országokkal együtt a következő hónapokban "demokratikus konvenciókat szervez annak érdekében, hogy az állampolgárok is jobban részesei legyenek az Európa jövőjéről szóló gondolkodásnak".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve