Az ukránok 72 százaléka úgy véli, hogy Oroszország ellenséges állam hazájukkal szemben - idézte ukrán Rating Group közvélemény-kutató intézet felmérését a Moscow Times. Az orosz vezetést azzal vádolják, hogy agressziót készít elő Ukrajnával szemben, miután az elmúlt hetekben százezres létszámú katonaságot és jelentős technikát vonultatott fel az ukrán határon.
Vlagyimir Putyin elnök szerint az ország délkeleti Dombasz régiójában népirtást folytat az ukrán hadsereg, amely a területet 2014-ben az országtól elszakító oroszbarát szeparatisták ellen harcol. A konfliktusnak már 13-14 ezer áldozata van. Ez is magyarázhatja, hogy a felmérés szerint csak az ukránok 12 százaléka tekint országa szövetségeseként Oroszországra.
A közvélemény-kutatás december 6-8-án készült, amikor Putyin és Joe Biden amerikai elnök videokonferenciás csúcstalálkozón egyeztetett a kialakult helyzetről. A kérdezőbiztosok nem tudtak dolgozni Donbaszban és a 2014-ben Ukrajnától Oroszországhoz csatolt Krím félszigeten. Áprilisban, amikor az orosz hadsereg a jelenlegihez hasonló erődemonstrációt tartott a térségben, az ukránok 76 százaléka mondta azt, hogy Ukrajna és Oroszország ellenséges államok.
A mostani felmérésből az is kiderült, hogy megváltozott az ukránok véleménye a Moszkvával szövetséges Fehéroroszországról. Ezt az országot immáron 48 százalékuk tartja ellenségesnek szemben a korábbi 22 százalékos aránnyal.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve