Az amerikai elnöki évértékelők után hagyományosan az ellenzékben lévő párt egyik felkért politikusa fejti ki a párt hivatalos álláspontját. Haley asszony sokakat meglepett azzal, hogy bírálta a saját pártja egyes politikusainak kampányában alkalmazott retorikát is.
A kormányzó megpróbált gyors istenhozzádot mondani Barack Obamának, és azt állította, hogy az elnök nem teljesítette ígéreteit, és szerinte Amerikának "meglesz az esélye arra, hogy új irányba forduljon".
Kapcsolódó
Nikki Haley, akit pártja emelkedő csillagaként tartanak számon, azt mondta, hogy ha a republikánusok volnának hatalmon, akkor most a dolgozó családok adóterhei kisebbek volnának, valamint a republikánusok gátat vetettek volna a mértéktelen költségvetési költekezésnek is, ami által a költségvetési hiány jóval alacsonyabb lenne.
Haley, akinek a beszédét a dél-karolinai főváros, Columbus képviselőházából közvetítették, fontosnak tartotta, hogy kitérjen a saját élettörténetére is. Ő maga ugyanis indiai bevándorlók gyermeke, s elmondása szerint élete az Egyesült Államokba érkezett bevándorlók milliónak élettörténete is. "Nemzedékeken keresztül érkeztek Amerikába bevándorlók, hogy megvalósítsák az amerikai álmot, és senkinek, aki keményen akar dolgozni és tiszteletben tartja törvényeinket, senkinek nem szabad azt éreznie, hogy nem látják szívesen ebben az országban" - mondta a politikus. Felszólította honfitársait, hogy álljanak ellen "a legcsábítóbb szirénhangoknak", utalva ezzel Donald Trump elnökjelölt-aspiránsnak a Republikánus Pártban is jórészt ellenérzéssel fogadott muszlimellenes és bevándorlásellenes retorikájára.
A kormányzó asszony önkritikusan szólt saját pártjáról: "Nekünk, republikánusoknak is, el kell fogadnunk, hogy volt szerepünk abban, hogy a kormányzat miért és hogyan jutott ide. És ezt rendbe kell hoznunk. Nagy döntések várnak ránk" - mondta Nikki Haley, akit újabban egyre gyakrabban emlegetnek esetleges alelnök-jelöltként.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve