A finn és az észt gáztársaság - a Gasum Oy és a EG Vorguteenus - támogatási kérelmet nyújtott be az Európai Bizottsághoz a két ország rendszereit összekötő csővezeték építéséhez. A Finn-öböl alján futó vezeték, a Balticconnector 80 kilométer hosszú lesz, kapacitása évi 2 milliárd köbméter. A 110 millió euróra becsült költségű projekt kivitelezését 2017-ig akarják befejezni - írta a varsói Rzeczpospolita.
A két ország vezetékrendszerének összekapcsolása nemcsak azt teszi lehetővé, hogy az észtek Finnországon keresztül kapjanak európai gázt, de azt is, hogy a finnek használni tudják Lettország földalatti tározóinak 2,8 milliárd köbméteres kapacitását.
Kapcsolódó
Ezzel az egész balti térség függését az orosz gáztól csökkenteni tudnák. Litvánia, Lettország és Észtország ugyan évről évre csökkenti az orosz gáz importját, de még mindig évi 8 milliárd köbméterre van szükségük. A litván Litgas most írt alá egy megállapodást a norvég Statoillal, amelynek értelmében a norvégok a következő öt évben évi 540 millió köbméter gázt szállítanak a litván cseppfolyósított gáz terminálba. Algirdas Butkevicius litván elnök kiemelte annak jelentőségét, hogy ez lesz az első gáz, amit nem az oroszoktól vásárolnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve