A GAZ teherautó- és buszgyártó tíz munkása Fehéroroszország, Lengyelország, Csehország és Ausztria érintésével Németországba utazott, hogy felhívják a nyugati közvélemény figyelmét súlyos helyzetükre - írta a bne IntelliNews régiós hírportál. A cég legsikeresebb típusán egy GAZelle NEXT könnyű teherautón érkeztek, hogy bizonyítsák: jó termékeket gyártanak, mégis a csőd fenyegeti a munkahelyüket a Kreml orosz annektálása után elfogadott Oroszország elleni nyugati szankciók miatt.
A Nyizsnij Novgorodban lévő vállalat, amelyet az elsők közt alapítottak a Szovjetunió létrejötte után, négyezer embernek ad munkát, és a beszállítóknál dolgozó munkavállalókkal együtt majdnem félmillió család megélhetése függ a működésétől.
Kapcsolódó
A gond az, hogy a cég Oleg Deripaszka oligarcha tulajdonában van, ezért vonatkoznak rá a személy szerint vele szemben elfogadott szankciók. Deripaszka áprilisban 30 millió rubelt (133 millió forintot) kért az orosz kormánytól a GAZ csődjének elkerülésére, ám ez nem elég a túléléshez, mert a vállalat nem tudja teljesíteni külföldi együttműködéssel folytatott programjait.
Nyugati befektető jöhetne
A munkások a RusAl alumíniumipari óriásra mutogatnak, amelyet kivontak a nyugati szankciók alól, miután kiderült, hogy ha nem jelenik meg a világpiacon, akkor az egekbe szökhet az alumínium ára. Az amerikai kongresszus többször napirendjére vette a GAZ felmentését, ám eddig nem döntöttek. A következő határidő, ameddig dűlőre kellene jutniuk 2020. március 31-e. Befolyásolhatja az amerikai képviselőket, hogy a GAZ létrehozásában maga Henry Ford is segédkezett.
Deripaszka annyiban a munkavállalók és a cégénél működő szakszervezet mellé állt, hogy kész lemondani a GAZ-csoport ellenőrzéséről. Felmerült például, hogy a Volkswagennel hoznak létre közös vállalatot, amely átvehetné az uralmat Nyizsnij Novgorodban. A vállalatnál a General Motorsnak, a Chryslernek, a VW-nek és a Daimlernek is végeznek bérgyártást. Ha bedőlne a GAZ, akkor ezek a közös programok is megszűnnének.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve