Az meteorológiai berendezéseket gyártó és időjárás-előrejelzéssel is foglalkozó finn Vaisala Oyj a következő években az alternatív forrásokra alapozott energiatermelés terjedésétől várja a legnagyobb bevételnövekedést. Az ötlet egyszerű: a szél- és a napenergia termelése egyaránt időjárásfüggő, amit többféleképpen is kihasználhatnak - derül ki a Bloomberg cikkéből.
A napenergia-ipar kilábalóban van kétéves visszaeséséből, a napelemeket gyártó cégek arra számítanak, hogy a termékeik keresletének növekedése időnként hiányhoz vezethet a piacon. A lehetőséget kiszagolta az egyik gurunak tartott tőzsdei befektető, Warren Buffet is. Vállalkozása, a Berkshire Hathaway kész megduplázni 15 milliárd dolláros hozzájárulását a nap- és szélenergia-ipar finanszírozásához.
Fellendülés kezdődött
Kína egyedül 56,3 milliárd dollárt fektetett be a megújuló energiába tavaly, ami több mint az európai országok együttesen erre a célra fordított forrása - derült ki a Renewable Energy Policy Netrwork for the 21st Century ágazati szervezet jelentéséből. Nem véletlen, hogy a Vaisala is egyebek mellett Kínában, Brazíliában és Indiában akarja eladni a szél előrejelzésével kapcsolatos tudását, ugyanis gigantikus szélenergia-projektek is indulnak a feltörekvő országokban.
Ehhez tavaly megvásároltak két amerikai szakcéget, amelyek segítségével világszinten jelenleg összesen 130 gigawattnyi áramtermelő kapacitást (a paksi atomerőmű termelési képességének 65-szöröse) üzemeltető szélenergiacégeknek nyújtanak időjárás-előrejelzési szolgáltatást. A napenergia-termelésben olyan fejlesztőknek segítettek projektjeik jobb megtervezésében, amelyek összesen 5,5 milliárd dollárt fektettek be ezekbe az üzleteikbe.
Mindenkinek megéri
Az alternatív energiával kapcsolatban az első kérdés, hogy hova érdemes a leginkább telepíteni a szélkerekeket vagy a napelemeket. A Vaisala meg tudja mondani, hogy egy-egy konkrét terület milyen időjárási kockázatokat hordoz. Az indiai kormány ennek alapján kérte fel a céget egy nemzeti napsütésatlasz elkészítésére, amely megmutatja az ország különböző részeit érő napsugárzás mértékét és változásait.
Emellett napi időjárás-jelentést is értékesíthetnek az energiaszolgáltatóknak, amelyek ezek segítségével pontosabban megszervezhetik az alternatív és a hagyományos forrásból - elsősorban a rugalmasan üzemeltethető gázerőművekből - származó energia termelésének váltogatását. Végül, de nem utolsó sorban ugyanezt eladhatják az energiakereskedőknek is, akik árkalkulációikban, vásárlásaikban és eladásaikban támaszkodhatnak az energiatermelést befolyásoló időjárási információkra.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve