Az év első komoly hurrikánja, az Ian névre keresztelt trópusi vihar nyugat felől érheti el a félsziget délnyugati részét, elsősorban Fort Myers és Tampa között.
Az amerikai hurrikánközpont (National Hurricane Center - NHC) közép-európai idő szerint este 6 órakor kiadott jelentése szerint a vihar középpontja 80 kilométerre volt a partvidéktől, Fort Myers városától. A NHC előrejelzése szerint mintegy 6 méter magas hullámokra lehet számítani, amikor a hurrikán középpontja eléri a szárazföldet. A hivatal figyelmeztetése szerint "túlélhetetlen" méretű hullámok is közelednek.
A Florida katasztrófavédelmi hatóságának honlapján olvasható információk szerint 13 megyében rendeltek el bizonyos területeken és bizonyos épülettípusokra kötelező kitelepítést, valamint tucatnyi megyében ajánlották ezt nyomatékosan az ott élőknek. Ron De Santis kormányzó délelőtti sajtótájékoztatóján közölte, hogy aki a felszólítás ellenére nem hagyta el lakóhelyét, annak már késő megtenni, őket arra szólította fel, hogy keressenek menedéket, ne tartózkodjanak a szabadban.
A Nemzeti Gárda hétezer tagja áll készenlétben, a kormányzó köszönetet mondott a szövetségi kormánynak, valamint annak a 27 államnak, amely segítséget küldött vagy ajánlott a vihar elleni védekezésben, illetve a vihar következményeinek felszámolásában és a helyreállításban a hurrikán elvonulása után.
Ron De Santis úgy fogalmazott, hogy
erre a viharra mindig emlékeznek majd az emberek, sokak életének legnagyobb hurrikánja közeleg.
Az Ian besorolása az 5 fokozatú hurrikánskálán 4-es, nagyon közel az 5-ös fokozathoz. A fokozatokat a maximális széllökések sebessége alapján állapítják meg. A vihar jelenleg 155 mérföldes maximális széllökésekkel tombol, az 5-ös fokozat 157 mérföldes sebességnél kezdődik.
Szerdán már több mint 624 ezer otthon maradt áram nélkül
A hírtelevíziók helyszíni beszámolója szerint szerdán délután már több mint 624 ezer otthonban szűnt meg az áramszolgáltatás, a transzformátorállomások egymás után mondják fel a szolgálatot.
Már 42 ezer elektromossági szakember áll készenlétben, hogy a vihar elvonulta után helyreállítsák az ellátást. A kormányzó közlése szerint a 2004-es Charlie hurrikán meg sem közelítette a mostani hurrikán erejét.
Az állam egészségügyi tisztségviselői arról számoltak be, hogy 15 kórházat kiürítettek, mintegy 40 idősközpontból, és több tucat börtönből is evakuálták az ott lakókat. A működő intézmények jó része áramfejlesztőről üzemel - írta az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve