Az Oroszországból tavaly kiáramlott 56,8 milliárd dollárból 49 milliárd illegális volt, ami megfelel az ország GDP-je 2,5 százalékának - közölte Szergej Ignatyev, a moszkvai jegybank elnöke. A Vedomosztyi című vezető gazdasági napilapnak adott interjújában elmondta, hogy ebből 14 milliárd dollárt kereskedelmi műveletek címén utaltak át külföldi számlákra, 35 milliárd pedig "kétesnek" minősülő befektetésekre ment. Ezek forrása lehetett adóelkerülés, vesztegetési pénzek, kábítószer-kereskedelmi bevételek. Ignatyev becslése szerint ezek a pénzmenekítések évente több mint 600 milliárd rubel (20 milliárd dollár) veszteséget okoznak a költségvetésnek, nagyjából annyit, amennyit tavaly az oktatásra (604 milliárd rubel) vagy az egészségügyre (614 milliárd rubel) tudtak költeni.
Az illegális átutalások érdekes és fontos jellemzője, hogy több mint fele közvetve vagy közvetlenül egymáshoz kapcsolódó cégektől származik, ami valószínűvé teszi, hogy egyetlen, jól szervezett csoport áll mögöttük. A bűnüldöző szerveknek erre a csoportra kellene összpontosítaniuk, hogy megtalálják tagjait és a műveletek haszonélvezőit - mondta a jegybank elnöke. Ezek általában fantom cégek mögött rejtőznek: az orosz adóhatóságnál 3,9 millió vállalkozás van bejegyezve, míg a valóságban csak 2 millió működik.
Ignatyev szerint sürgősen el kellene fogadni azt a törvényt, amelynek tervezetét már elkészítette a szövetségi pénzügyi ellenőrző szolgálat. Ez többek között erősítené a tranzakciók ellenőrzését, és lehetővé tenné, hogy a bankok egyoldalúan szerződést bontsanak a kétes ügyleteket folytató ügyfelekkel. A jegybank becslése szerint egyébként az elmúlt négy évben a kétes tőkekivitel aránya stabilan a GDP 2 százaléka körül volt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve