A referendumot kiíró rendeletet, valamint a népszavazásról szóló törvényt a spanyol kormány támadta meg a bíróságon, amely néhány órával a beadvány megérkezése után döntött is annak eljárásba vételéről - írta az MTI.
A kormányfő az alkotmánybíróságtól ezen döntések megsemmisítését kérik, valamint azt, hogy az ítélethozatalig függessze fel a kifogásolt jogszabályokat, és arról személyesen értesítse a katalán elnököt, kormánya tagjait, továbbá Katalónia 947 polgármesterét. Mariano Rajoy szerint a spanyol kormány a jogállamiságot védi, amely "együttélésünk és szabadságunk garanciája".
Kapcsolódó
A vitatott jogszabályok felfüggesztése automatikus, amíg a testület meghozza ítéletét. Az alkotmánybíróságnak erre öt hónap áll rendelkezésére.
Az alkotmánybírák határoztak arról is, hogy figyelmeztetnek 70 magas beosztású katalán köztisztviselőt és a 947 katalán polgármestert, hogy kötelességük a népszavazás megakadályozása.
Carles Puigdemont katalán elnök a katalán TV3 televízió esti műsorában eközben arról beszélt, hogy a spanyol kormánynak minden eszköze megvan a népszavazás megfékezéséhez, de nem fog sikerülni neki, mert hat évnyi "piszkos háború" után napokra vagyunk a szavazástól. Már 16 ezer együttműködő és több mint 560 önkormányzat áll készen. "Nem lehet azt mondani ezeknek a demokratáknak, hogy nem azok". A politikus szerint a népszavazást megrendezik, még ha abból "feljelentés-cunami" lesz is.
Puigdemont szerda éjjel írta ki a függetlenségi referendumot október 1-jére, miután a katalán parlament függetlenségi pártjai elfogadták a népszavazás megrendezését szabályozó törvényt az ellenzéki pártok tiltakozása közepette.
Az ellenzéki politikusok kifogásolták, hogy néhány óra alatt, előzetes szakértői véleményezés, vita és érdemi módosítások nélkül vitték át a parlamenten jogszabályt, közülük többen felhívták a figyelmet annak alkotmányellenességére is, mivel a spanyol alkotmánybíróság minden, a függetlenségi népszavazásra vonatkozó lépést annak nyilvánított korábban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve