A nemzetközi szervezet a levelet több miniszternek, a román központi bank kormányzójának és a képviselőház illetékes szakbizottságának is megküldte. Az Agerpres hírügynökség által idézett dokumentum szerint az IMF a külföldi valutában felvett hitelek lejre váltásával kapcsolatos elképzelés sikerességével kapcsolatban is kételyeit fejezte ki, ugyanis úgy vélik, ez is veszélyezteti a bankrendszer stabilitását.
Romániában a múlt héten parlamenti szakbizottság vitatta meg a svájci frankhitelesek megsegítésének lehetőségeit, miután a svájci fizetőeszköz jelentősen megerősödött a lejjel szemben, és az elmúlt napokban többször is történelmi csúcson jegyezték. Darius Valcov pénzügyminiszter akkor bejelentette, a kormány a bajba jutott frankhitelesek számára is elérhetővé akarja tenni azt a programot, amely adókedvezménnyel bátorítja, hogy a hitelesek a futamidő meghosszabbításáról, vagyis az adósság átütemezéséről egyezzenek meg a bankokkal. Ez egy harmadik intézkedés lenne a magáncsődtörvény és a frankhitelek lejesítése mellett.
A parlamenti tanácskozáson a magáncsődtörvénnyel kapcsolatban az volt az egyik fő ellenvetés, hogy megterhelné a román igazságszolgáltatást, amennyiben magánszemélyek is kérhetik a csődeljárást.
Victor Ponta román miniszterelnök csütörtökön a Jurnalul National című napilapnak adott interjúban kijelentette: támogatja a magáncsődtörvény intézményének bevezetését, ugyanakkor nem ért egyet a valutahitelek lejre váltásával.
A magáncsődtörvény tervezetéről a képviselőháznak kell kimondania a végső szót, miután a szenátus érdemi vita nélkül decemberben már elfogadta.
Az IMF küldöttsége kedden érkezik Romániába a soron következő felülvizsgálati látogatásra. Romániának elővigyázatossági hitelmegállapodása van a nemzetközi pénzintézettel, ami az idén jár le.
Ponta hétfőn a levélben kifejezett aggodalmakkal kapcsolatos kérdésre válaszolva kijelentette: nem ismeri a levél tartalmát. Rámutatott: a kormány és az IMF közötti megbeszélések napirendjén nem szerepel a frankhitelesek ügye, de ha a nemzetközi hitelezők tárgyalni akarnak erről, akkor azt a parlamenttel kell megtenniük.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve