A hitelkeret egy hároméves gazdasági reformprogram végrehajtását támogatja: a költségvetési deficit lefaragását, a gazdasági növekedés felgyorsítását és a devizapiaci helyzet javítását. A pénteki döntés értelmében az IMF első részletként 2,75 milliárd dollár átutalását engedélyezte. A fennmaradó összeget öt részletben folyósítja majd.
A hitelcsomag megadásának részleteiről bő fél éve kezdődtek az egyeztetések. Végül az IMF lemondott arról a követeléséről, hogy csökkentsék az élelmiszerek állami támogatását, csak a cukor árát emelték föl 40 százalékkal a jegyre vásárlók számára. A kairói kormány cserébe beleegyezett abba, hogy mérsékli az energiaárak szubvencióját, a háztartási villamos energia árának támogatását pedig már le is lefaragták.
A hitel megadásának egyik feltétele az volt, hogy Egyiptom fokozatosan áttérjen a rugalmas árfolyamrendszerre. Ennek részeként az egyiptomi központi bank november 3-án jelentette be, hogy 48 százalékkal leértékelte az egyiptomi fontot a dollárhoz képest, majd hagyja lebegni a valutát.
Az egyiptomi kormánynak a következő három évben mintegy 21 milliárd dollár többletforrásra van szüksége, hogy finanszírozni tudja az országot. A gazdaság erősen függ az idegenforgalmi bevételektől és a külföldi tőkebeáramlástól, ezek azonban a 2011-es megmozdulásokat követő politikai bizonytalanság és a sorozatos terrortámadások miatt jelentősen visszaestek.
A devizatartalékok 2011 óta 50 százalékkal csökkentek, és június végén már csak 17,5 milliárd dollárt tettek ki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve