Az IMF, az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank - a hitelező trojka - képviselői ezekben a hetekben vizsgálják Athénban, hogy kiutalható-e a Görögországnak tavasszal odaítélt második, 130 milliárd eurós nemzetközi mentőprogram következő részlete. Ettől függ Görögország számára közvetlenül a fizetőképesség megtartása, Európa számára pedig alkalmasint az euróövezet megőrzése a mostani formájában.
A görög kormánnyal zajló tárgyalások témája most a szerkezeti reform, a finanszírozás és az adósságtörlesztés fenntarthatósága - mondta az IMF vezetője.
A tárgyalások múlt heti fordulója után a görög pénzügyminiszter Athénban azt mondta újságíróknak, hogy a megbeszéléseket "a jövő héten is folytatjuk". Reméljük, pozitív jelzést kapunk a trojkától. Olyan kompromisszumra törekszünk, amely a gazdaságnak és a szegényeknek is érdekében áll - idézte Joanisz Szturnarasz pénzügyminisztert a Reuters hírügynökség a hét végén.
Más, meg nem nevezett görög illetékesektől a hírügynökség úgy értesült, hogy még legalább kétheti vita várható a trojkával majdnem 12 milliárd eurónyi új költségvetési megtakarításról, bár a tétel nagy részében már megegyeztek a felek.
A Reuters úgy tudja, hogy már csak körülbelül 1,2-1,5 milliárd eurónyi megtakarítás körül van nagyobb nézeteltérés, mert a görög kormány szeretné elkerülni az állami bérek és a nyugdíjak eddiginél súlyosabb csökkentését. Ha minden sikerül, Görögország megkaphatja a nemzetközi hitelkeret következő, 31,5 milliárd eurós részletét. Enélkül november végére fizetésképtelenné válhat a görög kormány.
Az álláspontok máris annyit közeledtek, hogy az euróövezeti pénzügyminiszterek hétfőn várhatóan bizakodó nyilatkozatot adhatnak ki, ami a tárgyalások folytatását jelzi majd - írta a Reuters, és idézte az EU pénzügyi biztosát, Olli Rehnt is, aki szerint lehetséges a megállapodás a közeljövőben.
A német kancellár kedden Görögországba utazik, ez jócskán előmozdíthatja a megegyezést, még akkor is, ha Athénban minden bizonnyal tüntetők fogadják majd Angela Merkelt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve