Kételkedik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a görögországi reformok sikerében, a nemzetközi pénzügyi szervezet szerint további áldozatokra van szükség ahhoz, hogy elviselhető legyen az adósságteher - írta vasárnap a Der Spiegel.
Az IMF egy belső feljegyzésére hivatkozva a német hírmagazin azt írta, hogy a szervezet szakértői szerint Athén rosszul áll a reformokkal: az adóbehajtás hatékonysága nem nőtt az elvárt mértékben, a privatizációs bevételek pedig elmaradtak a várakozásoktól. Közben a vártnál tovább mélyült a recesszió, a reformprogram sikeressége így veszélybe került.
A tavaly október óta formálódó második görög mentőcsomaghoz kapcsolódó reformprogram szerint a hazai össztermék (GDP) arányában számolt államadósságot 2020-ra 120 százalékra kell csökkenteni a jelenlegi 160 százalékról, hogy fenntarthatóan működjön az állam. Ezt a célt csak újabb áldozatok árán lehet elérni, az eddigi erőfeszítések elégtelenek - véli az IMF, amely három alternatívát vázolt fel a Der Spiegel szerint.
Az egyik lehetőség az, hogy Athén további megszorításokat hajt végre. A másik alternatíva az, hogy nem a görög lakosság, hanem a görög állampapírokkal rendelkező magánbefektetők - bankok és egyéb pénzügyi szolgáltatók - vállalnak újabb áldozatot, vagyis a tervezettnél többet engednek el a görög államadósságból. A harmadik lehetőség az IMF szerint az, hogy az euróövezeti partnerországok adnak a tervezettnél nagyobb támogatást Görögországnak.
Az IMF képviselői január 16-án kezdenek újabb tárgyalási fordulót Athénban az Európai Bizottság (EB) és az Európai Központi Bank (ECB) szakértőivel együtt. A trojka és a görög kormány a nemzetközi támogatás folytatásáról folytat megbeszéléseket. Görögország fizetőképessége a trojka támogatásától függ. Az athéni vezetésnek március 20-ig mindenképpen pénzt kell szerezni, mert meg kell újítani 14,5 milliárd euró államadósságot - írta a Der Spiegel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve