A szervezet küldöttségének vizsgálatai alapján készült előzetes jelentés felfelé módosította a dél-európai ország idén és jövőre várható gazdasági növekedését, előbbit 3,2 százalékon, utóbbit 2,3 százalékon határozta meg.
Andrea Schaeter szerint azonban a magas munkanélküliség és az alacsony termelékenység hátráltatja Spanyolország gazdasági növekedését, ezért a reformok folytatását, mélyítését tartja szükségesnek. A végrehajtott munkaügyi reform hozzájárult a vállalatok versenyképességének, termelékenységének javításához, de ezeket folytatni kell, hogy az ország középtávon 2 százalék fölött tudja tartani gazdasági növekedését - mondta az IMF misszióvezetője.
A szakember három területet nevezett meg, ahol azonnali beavatkozást javasol: ez az aktív foglalkoztatáspolitika javítása, az autonóm közösségi rendszer finanszírozásának reformja, és hatékonyságnövelés az innováció valamint az oktatás területén. Kritikaként fogalmazta meg, hogy a Spanyolországban létrehozott új munkahelyek többsége csupán időszakos, határozott idejű.
Prioritásként beszélt a tartós munkanélküliek és az alacsony képzettségű fiatalok foglalkoztatásának elősegítéséről, amelyek érdekében jobb koordinációt sürget a spanyol állam, és az autonóm közösségek kormányai között.
Schaeter szerint a spanyol államháztartási hiány csökkentésének ütemét gyorsítani kell, és elismerően szólt a spanyol kormány által elfogadott deficitcsökkentő intézkedésekről, például a különadó bevezetéséről, a jövedéki adó emeléséről.
A további bevételnövelés érdekében javaslatot tett az általános forgalmi adó emelésére a turizmus területén. A jelenlegi differenciált áfát (21, 10, 4 százalékos) fokozatosan lehetne egységesíteni 21 százalékon - véli a szakember. Spanyolország áfabevételeit tekintve három ponttal elmarad az uniós átlagtól.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve