Christine Lagarde az Europe 1 francia rádióállomásnak azt nyilatkozta csütörtökön, hogy "nem életképes" a létrehozandó újabb segélycsomag szerkezetátalakítás nélkül.
Az IMF vezetője szerint az európai hitelezőknek három lehetőségük is van arra, hogy csökkentsék a Görögországra nehezedő adósságnyomást: "meg lehetne hosszabbítani a meglévő adósság visszafizetésének az idejét, felajánlani olyan türelmi periódusokat, amelyek alatt a görögöknek egyáltalán nem kellene adósságot fizetniük, illetve maximálisan lecsökkenteni a hitelek után fizetendő kamatot".
Christine Lagarde utalt rá, hogy az IMF csak akkor vesz részt a görög válság megoldásában, ha teljes körű lesz a "szanálási program", vagyis annak a reformok és a görög államháztartási reformok mellett az adósságteher enyhítése is része lesz.
Ugyancsak Europe 1 rádióállomásnak nyilatkozott a francia pénzügyminiszter is. Michel Sapin azt mondta, hogy támogatja a görög adósság szerkezetátalakítását, de ellenez bármilyen adósságelengedést, mivel ez "ellentétes a francia adófizetők érdekével".
Görögország államadóssága jelenleg 315 milliárd euró, ami a hazai össztermék (GDP) 175 százaléka. Ez csaknem háromszorosa az euróövezeti országok számára a stabilitási és növekedési paktumban maximálisan engedélyezett, GDP-hez viszonyított 60 százaléknak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve