Lagarde a CNN műsorvezetőjének, Christiane Amanpournak a kérdésére válaszolva a magyar származású amerikai milliárdos, Soros György korábbi kijelentését kommentálta, amely szerint Európának három hónapja van az euró megmentésére. Az IMF vezetője elismerően szólt Sorosról, ugyanakkor úgy vélte, hogy bizonyos dolgoknak már rövid idő alatt meg kell történniük. "Jóval rövidebb idő alatt, mint három hónap" - tette hozzá az IMF vezérigazgatója.
A vezérigazgató megismételte azt a korábbi álláspontját, amely szerint Görögországban elengedhetetlen az adófizetési fegyelem a gazdaság megerősítése érdekében. Egy korábbi interjúban Lagarde már élesen bírálta Athént, felróva az adóbeszedés problémáját. Most elnézést kért azért, hogy a korábbi nyilatkozat meglehetősen gyújtó hangú volt, és sértettséget válthatott ki, ugyanakkor megerősítette: az adók befizetése nélkülözhetetlen eszköz minden ország gazdasági stabilitásának helyreállításához, legyen szó akár Görögországról, akár bármely más államról.
Az IMF vezérigazgatója nem volt hajlandó jóslatokba bocsátkozni azzal kapcsolatosan, vajon Görögország kilép-e az euróövezetből. Annak a nézetnek adott hangot, hogy ez politikai elhatározás kérdése.
A szigorú takarékosság vagy növekedés dilemmájával kapcsolatban Christine Lagarde utalt arra, hogy a jövőben egyes országok esetében enyhíthetik a kemény megtakarítási feltételeket. A költségvetési deficit fokozatos, ugyanakkor állandó csökkentését viszont nélkülözhetetlennek nevezte.
Lagarde elismerően szólt Angela Merkelről, és nem értett egyet azzal a felvetéssel, amely szerint a német kancellárt kevesebb bírálat érné, ha nem nő lenne. Az IMF vezetője Merkelt "rendkívül erős vezetőnek és rendkívül bátor asszonynak" nevezte, aki - mint fogalmazott - szilárdan kitart a férfiak által uralt világban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve