Korábban a hatóságok azzal a feltétellel engedélyezték ott a demonstrációt, hogy a tiltakozók nem zavarják meg az ezen a napon hagyományos ünnepségeket.
A fővárosba katonákat is kivezényeltek a rend biztosítása érdekében, sajtóbeszámolók szerint mindeközben traktorok hosszú sora tart Újdelhi felé a városba vezető utakon. Több tüntető azt ígérte, nem fognak hazamenni - írta az Euronews.
Kapcsolódó
Indiában hónapok óta zajlanak a tiltakozások az agrárpiac liberalizációját célzó törvények visszavonása érdekében. Több tízezer földműves novemberben ütött tábort a fővárosba vezető főbb utak mentén, valamint a főváros bejáratánál.
A szeptemberben elfogadott törvényjavaslatok értelmében a mezőgazdasági termékek szabadárasak lennének. A farmerek pedig attól tartanak, a hatósági árak eltörlése lehetővé tenné a nagyvállalatoknak, hogy olyan alacsony árakat szabjanak, amelyekkel ők nem tudnak versenyezni.
A koronavírus-járvány miatt idén korlátozottan megtartott nemzeti ünnep alkalmából Narendra Modi miniszterelnök a Twitteren gratulált India népének, üzenetében nem tért ki a tiltakozókra. A köztársaság napján India arról emlékezik meg, hogy 1950-ben ezen a napon lépett hatályba az ország alkotmánya.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve