Igaz, hogy csak igen szerény mértékben, de mégis csak csökkent Csehországban az infláció - derül ki a Radio Praha cikkéből. A júliusi 17,5 százalékos éves ütemről augusztra 17,2 százalékra lassult a pénzromlás üteme. A reménykedő laikusok azt firtatják, hogy ez már forudlatot jelent-e az elmúlt év rendületlenül emelkedő árai után.
Az elemzői közösség valójában már számított erre az enyhülésre, mert mindenki úgy gondolta, hogy az augusztus/júliusi havi áremelkedési ütem kisebb lesz, mint az előző hónapokban - mondta a hírportálnak Vít Hradil, a Cyrrus bank vezető elemzője. Aztán mindenki meglepődött azon, hogy a piac túlteljesítette ezt a várakozást.
Fékeznek az energiahordozók
Az árcsökkenés az energiahordozók árának vártnál is nagyobb visszaeséséből adódott, amit a világgazdaság bizonytalan kilátásai okoznak. Ezt persze nem lehet előrevetíteni a jövőbe, ezért óvatosan kell jósolni azzal kapcsolatban, hogyan alakulhat a pénzromlás az országban az év végéig.
A szakértő szerint ha abból az erősen optimista feltételezésből indulunk ki, hogy decemberig egyetlen cég sem emel árat, akkor az infláció az év utolsó hónapjára elérheti az évi 15 százalékot. A magyarázat egyszerű: már most sokkal magasabbak az árak, mint egy évvel ezelőtt voltak.
További áremeléseket feltételezve - főként az élelmiszereknél - körülbelül 17 százalékos éves infláció várható Csehországban 2022-ben. A jó hír az, hogy várhatóan nem kúszik fel a mutató 20 százalékig.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve