A Destatis szerdán azt közölte, hogy júliusban 3,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest a júniusi 2,3 százalék után. Ilyen magas szinten nem járt az év/év ráta 1993 decembere óta, az akkori csúcs 4,3 százalék volt.
Idén júniussal összevetve a fogyasztói árnövekedés 0,9 százalékra gyorsult az előző havi 0,4 százalékról.
Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) júliusban éves bázison 3,1 százalékkal, havi bázison 0,5 százalékkal emelkedett. Júniusban a HICP éves bázison 2,1 százalékkal, havi bázison 0,4 százalékkal emelkedett.
Az Európai Központi Bank (ECB) 2,0 százalékos inflációs célját már a harmadik hónapja meghaladó áremelkedés részben a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett alacsony bázisnak tulajdonítható, de az áremelkedéshez nagyban hozzájárult a járványvédelmi korlátozások enyhítésével felpörgő gazdasági aktivitás és a növekvő lakossági kereslet is.
Júliusban a legnagyobb mértékben, 11,6 százalékkal az energiaárak emelkedtek éves összevetésben a júniusi 9,4 százalék után. Az árucikkek ára 5,4 százalékkal nőtt a júniusi 3,1 százalékot követően. Az élelmiszerek árnövekedése 1,2 százalékról 4,3 százalékra, a szolgáltatásoké pedig 1,6 százalékról 2,2 százalékra nőtt - írta az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve