A napokban vehették fel először új szemüvegüket azok a bécsi hajléktalanok, akik a JOSI nappali melegedő és a látszerészek bécsi szakosztálya együttműködésének köszönhetően ingyen vehettek részt látásvizsgálaton. A JOSI célja, hogy látogatói a célzott gondozásnak köszönhetően ismét a lehető legönállóbban élhessenek.
A nappali melegedő és a látszerész-szervezet között tavasszal kezdődött az együttműködés, az első körben hét hajléktalan vizsgálatát végezték el. A felírt szemüveget a Bécsi Látszerészakadémia hallgatói készítették el és adták át a JOSI-nak. A következő vizsgálatsorozatra június végén kerül sor.
Bécs városa évente 60 millió eurót fordít a hajléktalanok ellátására. Ebből 90 intézményben ötezer lakó- és alvóhelyet valamint nappali melegedőket tartanak fenn, és ebből finanszírozzák az utcai szociális munkásokat és a tanácsadást nyújtó helyeket is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve