Vang Ji kínai külügyminiszter és iráni kollégája, Hoszein Amirabdollahián a Csiangszu tartománybeli Vuhsziben találkozott pénteken.
A találkozón a kínai miniszter támogatásáról biztosította az atomalkut, amelyet Irán 2015-ben kötött az Egyesült Államokkal, Oroszországgal, Kínával, Franciaországgal, Nagy-Britanniával és Németországgal. Ez lehetővé tette az iráni gazdaságot fojtogató szankciók egy részének feloldását, cserébe a szigorú ENSZ-ellenőrzés alá helyezett iráni nukleáris program drasztikus csökkentéséért. Az Egyesült Államok azonban 2018-ban felmondta a nemzetközi szerződést, és újra életbe léptette a büntetőintézkedéseket Teheránnal szemben. Ezután Irán is fokozatosan kihátrált kötelezettségvállalásai teljesítése alól.
Kapcsolódó
Vang szerint elsősorban az Egyesült Államok felelős a jelenlegi nehézségekért az iszlám köztárssággal. Leszögezte: Peking határozottan ellenzi az egyoldalú szankciókat Iránnal szemben, a politikai manipulációt az emberi jogokhoz hasonló ügyeken keresztül, illetve a beavatkozást a térség országainak belügyeibe.
Kína és Irán tavaly márciusban huszonöt évre szóló együttműködési megállapodást kötött egymással. A kínai külügyminisztérium friss közleménye szerint a megállapodás kiterjed az energiaügy, az infrastruktúra, a mezőgazdaság, az egészségügy, a kultúra, a kiberbiztonság és más országokkal való együttműködés területére.
Az egyezménynek köszönhetően Irán az Új Selyemút néven ismert kínai infrastrukturális projekt részesévé válik. Kína az Iráni Iszlám Köztársaság legnagyobb kereskedelmi partnere, annak ellenére, hogy iráni adatok szerint a két ország közötti kereskedelem volumene csökkent az amerikai szankciók nyomán.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve