A Brent kőolaj jegyzése 2,7 százalékkal, 63,53 dollár/hordóra ugrott azt követően, hogy Irán bejelentette: lelőtte az amerikai hadsereg egyik Global Hawk típusú drón repülőgépét a légterében - adta hírül a Financial Times. Az indoklás szerint a felderítő gép megsértette a perzsa ország légterét. Az USA elismerte az esetet, ám azt állítja, hogy az incidens a nemzetközi légtérben történt a Homuzi-szoros felett. (Az iráni közlés egy ezzel szomszédos tartomány légterét jelöli meg.)
Hossein Salami tábornok, az iráni Forradalmi Gárda elit katonai egység parancsnoka azt nyilatkozta, hogy az akcióval világos üzenetet küldtek Amerikának - mármint arról, hogy tartsa távolt katonai erőit Irántól. Washington a héten rendelt újabb ezer katonát a térségbe, miután támadás ért két tankhajót az Ománi-öbölben. A támadók ismeretlennek, de az USA a Forradalmi Gárdát teszi felelőssé a robbantásokért.
A hónap elején az USA elismerte, hogy a jemeni hútik, Irán szövetségesei lelőtték egy másik drónját, egy további légvédelmi rakétájuk pedig célt tévesztett. A hútik szaúd-arábiai civil olajlétesítményeket is támadnak saját drónjaikkal és rakétákkal, vegyes sikerrel. A Jemenben zajló polgárháborút szakértők valójában a térség két erős országa, Szaúd-Arábia és Irán úgynevezett proxi - azaz mások támogatásával vívott - háborújának tartják.
Iráni vezetők eddig azt hangsúlyozták, hogy nem akarnak háborút az Egyesült Államokkal, de arra is letették a főesküt, hogy országuk hadserege határozottan vissza fog verni bármilyen inváziós kísérletet. Szakértők attól tartanak, hogy bármelyik fél félreértelmezheti, azaz támadásnak tarthatja a másik valamely lépését, ami a felek szándékaitól függetlenül háborúhoz vezethet. Ezt az aggodalmat támaszthatja alá Salami egyik megjegyzése, amelyet a napokban tett. E szerint néha olyan közel vagyunk az ellenségünkhöz, hogy le tudjuk olvasni a fegyverein lévő sorozatszámot.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve