"Nem nyerő az az elképzelés, hogy megállapodás nélkül, adósságunk jelentős átrendezése nélkül népszavazást tudunk rendezni. Mielőtt föltesszük a kérdést (népszavazásra), ezt meg kell oldani, és ezt már kezdik érteni EU-szinten is, amitől erősödik a pozíciónk" - idézte Brian Hayes ír pénzügyminiszter-helyettest vasárnap a The Sunday Business Post című ír gazdasági lap. "Törlesztjük az adósságunkat, ez nagyon fontos üzenet. De hosszabb lejáratot akarunk, hogy be tudjuk indítani a gazdaságot, és 2-3 százalékos növekedést érhessünk el" - mondta Hayes.
Az EU legutóbbi, december 9-én zárult csúcsértekezletén megállapodás született a közös gazdasági kormányzás, a tagállami költségvetés-készítés és az államadósság-kibocsátás erősebb központi - azaz európai bizottsági - ellenőrzésében és felügyeletében, illetve a szabályszegők szankcionálásának szigorításában. A 17 euróövezeti ország vállalta, hogy erről kormányközi egyezményt ír alá, és a remények szerint a paktum jövő tavasszal életbe léphet. Másik kilenc EU-tagország kormánya, közte Magyarországé jelezte, hogy lehetségesnek tartja részvételét e folyamatban, miután a helyi parlament megtanácskozza a kérdést, a brit kormány pedig előre jelezte távolmaradását.
Kapcsolódó
Írország az első euróövezeti ország, amely nyilvánosan hazai gazdasági feltételekkel hozakodik elő. Az ír kormány mindenekelőtt a bankok tőkepótlásának költségéhez vár segítséget - refinanszírozást - az európai mentőalaptól (EFSF).
EU-beli szakértők szerint a kormányközi megállapodás már márciusban életbe léphet, ha január végéig legalább kilenc aláíró országban törvénybe iktatják a legalább 17 közül. Ezek szerint az ír ratifikációra nincs égető szükség, azonban Írország esetleges kimaradása hosszabb távon bizonyára nehezítené az euróövezeti rendtartást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve