A hatóságok házkutatást tartottak Barangánál, majd vasárnap hajnalban 24 órára őrizetbe vették. Az ügyészek előzetes letartóztatásba helyezését kérték. Az ügyészség azzal vádolja, hogy tudatosan megtévesztette alkalmazóit, hiszen meghamisította érettségi bizonyítványát, amelyet állítólag 1999-ben állítottak ki a nevére, de nem tudta igazolni, hogy az oklevelet valós tanulmányi eredmények alapján szerezte. A vádhatóság szerint számos állami intézményt megtévesztett hamis diplomájával - írja az MTI.
Barangát szeptemberben nevezték ki a pénzmosás ellenes hivatal élére, de azelőtt számos magas rangú funkciót betöltött. 2012-ben lépett be a politikába, a román média szerint akkor Mihai Razvan Ungureanu volt miniszterelnök és külügyminiszterhez közelálló személy volt. Baranga később a Teleorman megyei Alexandru Ghica Egyetemen is alapképzési oklevelet szerzett, de a média szerint ennek valódisága is megkérdőjeleződik, mert korábban erről az egyetemről kitudódott: úgy állított ki politikusoknak és más magas rangú vezetőknek oklevelet, hogy az érintettek valójában nem jártak kurzusokra és szemináriumokra.
Baranga igazgató-helyettesi és tanácsadói szerepkörben dolgozott korábban az államtitkokat kezelő állami hivatalban (ORNISS), amelynek a jóváhagyása nélkül senki nem kezelhet bizalmasnak tekintett iratokat, életrajza szerint biztonságvédelmi stratégiák kidolgozásáért és gyakorlatba ültetéséért is felelt ebben a hatáskörben.
Emellett a dél-romániai targovistei Valahia Egyetem egyik részlegének az igazgatói tisztségét is betöltötte előadótanárként. 2016-tól mostanig tagja a román felsőoktatás minőségét ellenőrző állami hatóságnak (ARACIS). A vádhatóság szerint a hamis érettségi bizonyítvány miatt a további oklevelek is érvénytelennek tekinthetők, ezért azzal gyanúsítják Barangát, hogy illetéktelenül vett fel különböző állami juttatásokat minimum 640 ezer lej (46,7 millió forint) értékben, de azt feltételezik, hogy a valós kár ennél jóval nagyobb.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve