Erőteljesen nőtt az öngyilkosságok száma 2007 és 2009 között Európában, párhuzamosan azzal, ahogy a pénzügyi válság miatt megugrott a munkanélküliség és visszaestek a jövedelmek. A helyzet Görögországban és Írországban a legsúlyosabb - derült ki 10 európai uniós tagország adatainak vizsgálata alapján.
Ezzel egyidejűleg csökkent az autóbalesetben meghaltak száma, vélhetően azért, mert a munkanélkülivé vált vagy kisebb jövedelemből élő emberek kevesebbet autóznak. Az elemzés elkészítésében részt vettek a brit Cambridge University, a London School of Hygiene and Tropical Medicine, illetve a University of California tudományos kutatói is. Azt egyelőre nem tudják megmondani, hány ember halála írható a pénzügyi válság számlájára, de dolgoznak az összefüggés kimutatásán.
Az ugyanakkor biztos, hogy a krízis nem csupán az öngyilkosságoknak számának növekedésében mutatkozott meg, hanem az öngyilkossági kísérletek és a depressziós betegségek szaporodásában is. Az is kiderült, hogy a legsérülékenyebb társadalmaknak azok bizonyultak, amelyeken a legerőteljesebben végigvert a válság. Görögországban 17, Írországban 13 százalékkal nőtt az öngyilkosságok száma 2007 és 2009 között. Ebben az időszakban az EU-ban 2,6 százalékponttal, azaz 35 százalékkal ugrott meg a munkanélküliségi ráta. Az öngyilkosságok az EU-ban 2007 előtt folyamatosan csökkentek - ez a trend fordult meg egy csapásra.
A tíz vizsgált ország közül, azaz Ausztria, Csehország, Finnország, Görögország, Hollandia, Írország, Lettország, Magyarország, Nagy-Britannia és Románia összehasonlításában csak Ausztriában csökkent - öt százalékkal - az öngyilkosságok számra 2007 és 2009 között. A többi kilenc országban legkevesebb öt százalékkal nőtt az esetek száma. A 2004 után csatlakozott országokban 2008 után figyelhető meg ugrás az öngyilkosságokban, ugyanis abban az évben még kevesebb mint egy százalékos növekedést jegyeztek fel (miközben Európa többi részén közel hétszázalékos emelkedést mutatnak a statisztikai adatok).
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve